Mozaik

Harmincötezer sarjjal végeztek a peszéri fanyűvők

knp.hu/ Tóth Attila
knp.hu/ Tóth Attila
35 ezer négyzetméteres területet tisztítottak meg puszta kézzel.

Idén második alkalommal rendezték meg a Peszéri Fanyűvő Kupát a Peszéri-erdőben – adta hírül a Kiskunsági Nemzeti Park. A Peszéri-erdőben évek óta folyik a tevékenység, melyben rendszerint több száz önkéntes vesz részt.

Kapcsolódó
Agresszívan terjedő fügekaktuszt irtanak a Vértesben
Ezt a télálló fügekaktuszt Bulgáriában már veszélyes inváziós fajként és legelőgyomként tartják számon.

Magyarország egyik legszebb alföldi erdejében az inváziós fajok ellen vették fel a kesztyűt a csapatok. Az 1-3 éves csemetéket gyökerestől húzták ki az önkéntesek a kijelölt versenyterületekről.

Több csapat versengett, köztük az erdőben rendszeresen dolgozó helyi önkéntesek formációja, az erdő kutatói, Kunpeszér település a viperavédőkkel kiegészülve, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István, illetve keszthelyi Georgikon campusa, a Soproni Egyetem, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

knp.hu/ Tóth Attila

A versenyzők összesen 35693 darab inváziós faegyedet távolítottak el, nyugati ostorfát, kései meggyet, mirigyes bálványfát és zöld juhart.

A győztes a Peszéri-erdő önkénteseinek csapata lett. A helyi kutatók a Peszéri-erdő Doktora különdíjat kapták, ők tudták a legmagasabb (99%-ot meghaladó) arányban eltávolítani a sarjakat.

knp.hu/ Tóth Attila

A versenyző önkéntesek közel 3,5 hektárnyi területet tisztítottak meg az inváziós fásszárú növényektől. Munkájuk eredményeképpen a megtisztított területek hosszabb időre fellélegezhetnek az inváziós fajok nyomása alól. Az inváziós növények elterjedése komoly gondot okoz a természetvédőknek, hiszen gyorsan képesek terjedni, az őshonos fajokat kiszorítják, és a természetes társulásokat elszegényítik.

Kapcsolódó
Bútorokba álmodja az erdő titokzatos életét a székelyföldi fafaragó
A székelyföldi fafaragó mester remekei Amerikába is eljutottak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik