Virágzó vidékünk

Ezek a legnépszerűbb vidéki kastélyok és várak

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Minden eddiginél több érdeklődő volt kíváncsi Magyarország épített örökségére 2022-ben.

Rekordszámú látogatót fogadtak a várak és a kastélyok Magyarországon, májustól augusztus végéig több mint 310 ezren látogatták meg a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. műemléki helyszíneit – közölte a cég.

Kapcsolódó
Magányosan omladoznak a megmentőre váró kastélyok Somogyban
Becslések szerint a megyében lévő kétszáz kastély és kúria nagy része kihasználatlanul árválkodik.

Tavaly májustól, vagyis a járványügyi korlátozások megszűnése óta másfélszeresére nőtt a látogatottság, és idén minden eddiginél több érdeklődő volt kíváncsi Magyarország épített örökségére. 2021 egészéhez képest a nyár végéig 70 százalékos az emelkedés, a 2020 januárjában elfogadott értékesítési stratégia bevezetése óta már több mint 1 millió látogatójuk volt.

A látnivalók közül kiemelték a havonta több tízezer érdeklődőt fogadó tatai Esterházy-kastélyt és a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt, de igen népszerű az edelényi kastélysziget, a füzérradványi Károlyi-kastély, valamint a siroki vár is.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram koordinációjában a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. folyamatosan újít föl kastélyokat és várakat, a 30 projekthelyszínből 14-et üzemeltet is. Jelenleg 20 műemlék épület látogatható a társaság portfóliójából. Tavaly a tatai, a füzérradványi és a nádasdladányi kastély mellett megnyitották a szögligeti Szádvárat, Sümegen a Püspöki Palotát, valamint Bajnán a Sándor-Metternich-kastélyt.

Idén Majkon a kamalduli remeteség, a rendkívüli látogatottságnak örvendő szabadkígyósi Wenckheim-kastély, valamint a dobai Somló-vár vált látogathatóvá, az év végéig pedig még átadják a nagyvázsonyi Kinizsi-várat, a szigetvári várat, valamint a Festetics-kastélyt Dégen, ahol az egyedülálló angolpark most is látogatható – olvasható az MTI-nek átadott közleményben.

Kapcsolódó
40 kastélyt épített a kisvárosban a 87 éves férfi
Így lett az egész település egy nagy szabadtéri múzeum.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik