Otthon készült

Almából készült Békés megye legjobb pálinkája

mti/rosta tibor
mti/rosta tibor
A nedűt öt éven keresztül zempléni tölgyfahordóban érlelik.

A Békés Megye Pálinkája kitüntető címet idén a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. Érlelt alma nevet viselő itala érdemelte ki a Békés Megyei Önkormányzat és a Gyulai Pálinkafesztivál által felkért szakmai zsűri döntése alapján, írta a Beol.

Kapcsolódó
Úgy tűnik, a balinézeken kifogott a jó magyar szilvapálinka
Volt olyan kóstoló, akit valósággal kirázott a hideg.

Néhány hónapja egy országos versenyen a legjobb almapálinkának szavazták meg, az idei Gyulai Pálinkafesztiválon is a legjobb almapálinkának választották az Érlelt almát, és ezeket a díjakat fejelték meg a Békés Megye Pálinkája címmel.

A cég 17 hektáros gyümölcsöséből származnak a pálinkához felhasznált Golden, Gála és Topáz fajtájú almák

– közölte Fabulya Attila, a kft. kóstolóházának vezetője.

A szakember azt is elmondta, hogy a nedűt öt éven keresztül zempléni tölgyfahordóban érlelik, majd ezt követően a főzőmester frissen készült almapálinkával háziasítja.

A hagyományoknak megfelelően a megyei önkormányzat megkülönböztető jelzést biztosít Békés Megye Pálinkájának, és vállalja, hogy kizárólag ezt a terméket vásárolja ajándékozási céllal.

Kapcsolódó
Őrizd meg a gyümölcs lelkét, és így készíts minőségi pálinkát
Érdekességek, praktikák és tanácsok a pálinka készítés rejtelmeiről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik