Kertünk-Portánk

Rászorulóknak hirdettek tűzifa gyűjtési akciót Hódmezővásárhelyen

Unsplash
Unsplash
Az embereknek és az erdőnek is hasznos ez a "szedd magad" akció.

Fagyűjtési akciót hirdetett meg Hódmezővásárhely, melyen rászorulók vehetnek részt.

Arra számítunk, hogy idén a szokásosnál is jóval többen veszik igénybe ezt a szolgáltatást, mint a korábbi években. Eddig már 20 engedélyt adtunk ki, főként olyan vásárhelyi rászorulóknak, akik korábban is éltek ezzel a lehetőséggel

– tudta meg a Délmagyar Gyöngyösi Ferenc alpolgármestertől.

Kizárólag a Kása erdőben gyűjthető fa, előzetes jelentkezéssel és erdészeti felügyelettel. Vihar miatt lehullott, kiszáradt nyesedékfákat, gallyakat lehet összeszedni, az elszállításukról mindenkinek magának kell gondoskodnia.

Február végéig, március elejéig lehet jelentkezni, a gyűjtés pedig november 7-én kezdődik. Egy fő maximum 5 mázsa fát vihet el.

Az akció nem csak a családokon segít, hanem az erdőn is, ugyanis így a kirándulóhelyszínként is kedvelt erdő megtisztulhat.

Kapcsolódó
Mennyi meleget ad 1 köbméter tűzifa?
Az attól függ… Mitől? Mutatjuk!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik