Kertünk-Portánk

Így termesszünk áfonyát a kertben vagy az erkélyen

Az otthon termesztett áfonya utánozhatatlan ízű.

Nagyon sok jó hatását ismerjük ennek az áfonyának, pedig csökkenti a koleszterinszintet, segíti az agyműködést, és javítja a memóriát is – írja a Ketkes.

Az apró szemű gyümölcs tápanyagokban gazdag, viszont kalóriaszegény, így ha napi egy bögrével elfogyasztunk belőle, akkor a szervezetünknek szükséges napi C-vitamin 24 százalékát és a K-vitamin 36 százalékát visszük be természetes úton. Éppen ezért érdemes az áfonyát otthon is termeszteni.

Áfonyatermesztés a kertben

Először is válasszuk ki a megfelelő helyet az áfonyabokrokhoz, ahol megfelelő a napsugárzás és a termőtalaj. Ha erkélyen termesztenénk, gondoskodjunk megfelelő méretű cserépről, és törpefajtát szerezzünk be. Ennek a bokros gyümölcsnek mintegy másfél-két méter hosszúságú helyre van szüksége, hogy kellőképpen fejlődhessen. Ha több áfonyabokrot is szeretnénk, kb. egy méternyi távolságot hagyjunk közöttük.

Ősszel, vagy tavasszal ültessük el az áfonyát, lehetőleg savanykás földbe és az ültetést követő napokban többször öntözzük, mert ilyenkor sok vízre van szüksége.

Metszés

Amikor az áfonyabokor terebélyesedni kezd, meg kell kezdeni a rendszeres metszést, mert az erősebb ágak így könnyebben hozzásegíti a növényt az egészséges növekedéshez, valamint a gyümölcs is nagyobb szemű lesz. Ahhoz, hogy a gyümölcs folyamatosan teremjen, vágjuk le az elhalt ágakat metszőollóval. Érdemes ősszel rövidre, mintegy a felére visszavágni az ágakat.

A tejtermékek gátolják az áfonya jótékony hatását
Az áfonya jótékony hatását gátolja, ha tejtermékkel vagy egyéb fehérjékkel fogyasztjuk.

Áfonyatermesztés az erkélyen

Nagyobb cserépben vagy hordóban az erkélyen is nevelhetünk áfonyát. Arra figyeljünk, hogy savanyú földbe ültessük, és évente kétszer dúsítsuk a földet organikus trágyával. Az áfonyának nincs szüksége folyamatos napsütésre, ezért ha erkélyen termesztjük, biztosítsunk számára árnyékot is, illetve ne feledkezzünk meg a rendszeres locsolásról sem. Mivel az áfonyának alapvetően nagy a helyigénye, ezért előfordulhat, hogy kevesebb, vagy kisebb szemű gyümölcs lesz rajta, mint a kertben termő áfonyán. A téli időszakban is kint hagyhatjuk az erkélyen, de takarjuk be a tövét, hogy el ne fagyjon a gyökere.

Ezután már nem marad más, minthogy megvárjuk, hogy meghozza a bokor a termését, és elfogyasszuk az otthon termett, utánozhatatlan ízű áfonyánkat.

Hogyan lett cukormentes Áfonya hercegnő tortája?
2016 cukormentes országtortája szigorú ellenőrzéseken ment keresztül.

Kiemelt kép: pixabay.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik