Életmód

A sziget, ahol törvénybe iktatták a kedvességet

Hawaii szigetén évente közel kilencmillió turista fordul meg, az Aloha pedig az a szó, amit ott tartózkodásuk során szinte biztosan mindnyájan hallanak. A köszönés a szia és a viszlát szavakat hivatott helyettesíteni, de jóval többet jelent annál: magában hordozza a sziget szellemiségét, ami egyedülállóvá teszi a helyszínt, írja riportjában a BBC Travel.

Az Alo jelentése szemtől szemben, a Ha jelentése az élet lehelete, de nyelvészek szerint a szónak számos más, ezzel egyenértékű értelmezése is van.

Az egyik legemlékezetesebb okfejtés egy, a helyiek körében tisztelt idős hölgytől származik, aki 1970-ben egy Hawaii múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott konferencián szólalt fel. A szigeten akkoriban Vietnam és más politikai kérdések miatt forrongtak az indulatok. A rendezvény közepén Pilahi Paki felállt és érzelmes beszédet mondott az Aloha szellemiségről, azaz Hawaii egyedi spirituális és kulturális mivoltjáról, amely inkább összetartozó, mintsem megosztó.

Az asszony a monológjában az Aloha betűt sorkezdőként használva mondatot alkotott, így született meg a törvény Aloha szellemiségéről, ami sarkítva a megfontoltságot és a kedvességet írja elő.

Magyarul valahogy így hangzik a paragrafus:

Akahai, vagyis kedvesség érzékenységgel kifejezve;

Lōkahi, azaz egység harmóniával kifejezve,

Olu’olu, azaz barátságosság kellemességgel kifejezve;

Ha’aha’a, azaz alázatosság szerénységgel kifejezve;

Ahonui, azaz türelem állhatatossággal kifejezve.

Thinkstock

Bár a törvény csak 1986-ban vált hivatalossá, annak mondanivalója mélyen gyökerezik a hawaii kultúrában. Az Aloha onnan ered, hogy a helyieknek mindig szüksége volt a békés együttműködésre és együttélésre, összhangban a földdel és a spiritualitással.

Ennek pedig van is értelme. Hawaii a világ legelszigeteltebb lakott területe: Kalifornia partjai körülbelül 4000 kilométerre vannak, Japáné még annál is messzebb. A szigetek rendkívül aprók, a legtöbbjük egy nap alatt körbejárható, és nincsenek hidakkal összekötve, ami meglehetősen megnehezíti a belföldi közlekedést. Így, hogy nincs hová menni, itt kell és itt kellett a múltban is megélnie az embereknek.

Mivel a hawaii nép mindig csak magára számíthatott, megtanulták, hogy tiszteletben kell tartaniuk egymást és a korlátozott erőforrásokkal rendelkező földeket. Számukra a legnagyobb értéket a szeretet- és tiszteletteljes kapcsolatok kialakítása jelenti évszázadok óta.

Mint mindenhol máshol, Hawaii-n is voltak problémák a hatalommal való visszaéléssel. De bizonyítékok vannak rá, hogyha a vezér nem az Aloha szellemiség szerint cselekedett, a nép megtalálta a módját, hogy megszabaduljanak tőle. Ezt a szokásukat máig megtartották.

Bár a vonatkozó törvény jobbára szimbolikus, ez nem azt jelenti, hogy nem működik, pláne, ha politikai vezetőkről és üzletemberekről van szó.

Europress/AFP/Jewel Samad

A törvényt gyakorlatilag lehetetlen érvényre juttatni, mert ez egy filozófia, ami a magatartást és az életmódot szabályozza. Mindazonáltal Hawaii állampolgárai és kormányzati tisztviselői kötelesek a törvénynek megfelelő életmódot folytatni

– fogalmazott a lap megkeresésére Dana Viola, Hawaii helyettes főügyésze.

Halála előtt a törvényt megihlető hölgy arról beszélt, hogy az Alohával, és a vele járó kölcsönös tisztelettel a hawaii népnek megvan a hatalma, hogy megmentse a világ kultúráját.

A Hawaii-ra látogató turisták közül sokan megjegyzik, hogy milyen szép a sziget, de a legtöbben mégis azt emelik ki, hogy milyen kedvesek az emberek.

Az emberek a világ minden táján békében szeretnének élni. Az Aloha szelleme alatt képesek vagyunk leküzdeni a különbségeket és olyan megoldásokat találni a problémákra, amelyek az emberek és a bolygónk jólétét szolgálják

– nyilatkozott Tulsi Gabbard államképviselő.

Létezik egy sziget, ahol a kagyló a fizetőeszköz
A nem hivatalos fizetőeszközt bankokban nem lehet befektetni, de minden kereskedő elfogadja.

Kiemelt kép: Thinkstock

Olvasói sztorik