A szlovéniai Koper mellett nyaralt Pethes Ágnes, ám nem a megszokott módon töltötte el napjait a tengerparton.
Napjainkban örvendetesen szaporodnak a nemzetközi vállalatok törekvései mellett a magányszemélyek által vállalt környezettudatos akciók, a cél többet tenni környezetünk megóvásáért. Nemzetközi tudósok, ismert emberek hallatják szavukat évről évre bolygónk siralmas állapota miatt, az élővilág megmentése érdekében.
Pethes Ágnes idén nyáron vonattal utazott Szlovéniába, ahol kerékpárra pattant, és drótszamáron járta be a csodálatos ország tengerpartját. A fiatal környezetvédő tudatosan töltötte idén nyaralását Koper mellett, sajátosan újraértelmezve a műanyagmentes július akciót. Ágnes egy vászonzsákot vitt magával, és ebbe gyűjtötte a parton talált szemetet. Minden nap megpróbált megtakarítani egy-egy partszakaszt a tengerpartból.
Végig ugyanazt a zsákot használtam, illetve a harmadik napi műanyag ládát a sziklák között találtam. Egy fiatal lány és egy nagyon friss kinézetű babás apuka kérdezte csak meg, miért gyűjtögetek. Előbbi beállt kicsit segíteni, utóbbi elmondta, hogy anno ő is ezt csinálta a barátaival. A halászok adtak a fiataloknak eszközt, ők meg takarították a partot, a sziklákat, aztán megköszönte, hogy a babájáért dolgozom
– mesélt Ágnes a kalandjáról.
Tengerparti akciója alatt feldühítette magát azon, hogy az emberek egy része a cigaretta csikket folyamatosan a vízbe pöccintette. Szerinte a szemetelést a tengerparton pénzbüntetéssel kellene jutalmazni, hátha ez megszabadítaná rossz szokásuktól a szemetelőket, a tengerpartokat pedig a hulladéktól.
Ágnes különös nyári szélmalomharca követendő példa lehet, környezettudatos magatartással mindenki hozzájárulhat hihetetlen mértékben szennyezett bolygónk megmentéséhez.
Kiemelt kép: Facebook/Pethes Ágnes