Életmód

Környezettudatosságban mindenkit lekörözött a bioszentandrási csoda

Az E.ON idén harmadik alkalommal adta át az úgynevezett E.ON Energy Globe Magyarország díjat.

Az E.ON idén harmadik alkalommal adta át az úgynevezett E.ON Energy Globe Magyarország díjat, amely a magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezések elismerésére és a környezettudatos szemlélet népszerűsítésére szolgál – közölte a társaság az MTI-vel.

A nyertesek között van klímasemleges szálloda, ahol még a medence vizét is növények tisztítják; interaktív környezetvédelmi oktatóterem; közösségi kert; napelemes tetőcserép; és egy speciális, vízen úszó napelemcellákból álló energiatermelési kísérleti projekt is.

A cég márciusban hirdette meg az Energy Globe Magyarország versenyt, amely egy 1999-ben indult nemzetközi megmérettetés része, és amelyben idén már 182 ország vesz részt. A magyarországi fordulóra beküldött több mint 150 pályaműből a szakmai zsűri döntése, illetve a közönség szavazatai alapján választották ki a nyerteseket és díjazták hat – egyéni kezdeményezés, épület, jövő generációja, vállalat, ötlet, önkormányzat – kategóriában az innovatív, fenntartható ötleteket.

Az E.ON Energy Globe Magyarország verseny fődíját, egy 100 százalékban elektromos Nissan LEAF autót a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Hernádszentandrás Község Önkormányzata nyerte meg, az általuk kialakított BioSzentandrásnak nevezett ökogazdálkodási rendszerrel.

BioSzentandráson mindenki megértette az idők szavát
Nem vesztek el a süllyesztőben, ökológiai mintagazdaságot hoztak létre a faluban.

Ennek keretében zöldségeket, gyümölcsöt, fűszernövényeket termesztenek, azokból szörpöket, lekvárt, aszalványokat állítanak elő, egyedi kézműves termékeket készítenek, erre épülő szolgáltatásokat alakítottak ki. Hernádszentandrás egyúttal a pályázat Önkormányzat kategóriáját is megnyerte.

Az Egyéni kezdeményezés kategóriában a pécsi Zöld Folt Közösségi Kert lett a legjobb, amelyben egy elhanyagolt, szemetes belvárosi foghíjtelket formáltak szép, és a közösség számára is hasznos területté.

Hajba Gergő, az E.ON Energy Globe Magyarország verseny egyéni kezdeményezés kategóriában díjazott pécsi Zöld Folt Közösségi Kert koordinátora paradicsomokat gondoz a közösségi kertben, Pécs belvárosában 2019. szeptember 24-én. A kert kialakítása 2018 szeptemberében kezdődött, jelenleg 40 tagjuk használ fejenként 3 négyzetméteres parcellát kertészkedésre – Fotó: MTI/Sóki Tamás

Az Épület kategória győztese a borsod megyei Irotán található Irota EcoLodge elnevezésű klímasemleges üdülőhely lett, amit kizárólag használt, illetve újrahasznosított anyagokból építettek fel, a melegvizet napkollektorok állítják elő, az áramot pedig napelemek termelik.

A Jövő generációja kategóriában egy környezetvédelmi oktatóterem, a pécsi Öko-Kuckó végzett az élen.

Óvodások játszanak egy foglalkozáson a pécsi Öko-Kuckóban 2019. szeptember 25-én. A 2004 óta működő köznyezetvédelmi oktatóterem elsõ helyen végzett az E.ON Energy Globe Magyarország verseny Jövő generációja kategóriájában – Fotó: MTI/Sóki Tamás

A Vállalat kategória nyertese a Terrán GENERON napelemes tetőcserép, amelynek a különlegessége, hogy a napcellákat úgy integrálják az egyedi tetőcserepek felszínére, hogy azok megjelenése és felhelyezése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekkel.

Az Ötlet kategóriában a SOL-ART elnevezésű úszó solar panelt díjazták, a fejlesztés lényege, hogy a napelemeket egy olyan különleges bevonattal látják el, ami lehetővé teszi, hogy azok a vízen lebegjenek, így használhatóak akár például kikötők energiaellátására is.

Kiemelt kép: Facebook/Bioszentandrás

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik