Életmód

Szatyorkölcsönzők a környezettudatosság új hírnökei Telkiben

Elég egyetlen jó ötlet, és bebizonyosodik, hogy egy ember is sokat tehet a környezetért.

Lehoczki Erzsébet, 2013-ban végzett a MOME fémműves formatervező szakán, előtte kijárta az ezüstműves-képzést, végül cizellőrként végzett. Okleveles protokoll ügyintéző, megrögzött horgoló, hobbifotós-és szakács, egy főállású ezüstműves felesége és két “Kisborz” édesanyja, a “Kissing Badgers” márka megalkotója. Ötletelésnek, kreatív gondolatoknak nincs híján, és azok megvalósítása sem jelent számára gondot. Ennek ékes bizonyítéka nemrég kiötlött akciója, vagyis a szatyorpont, más néven szatyorkölcsönző létrehozása lakóhelyén, Telkiben.

Kiváló példája a kezdeményezése annak, hogyan tehet egyetlen ember is sokat a közért, ha környezettudatosan gondolkodik.

Nyáron tapasztalta a fiatal anyuka éppen a játszótérre indulva a két kicsi gyerekével, hogy amikor arra figyel, semmi ne maradjon otthon, ami a kicsiknek kell, néha bizony épp a bevásárlószatyor az, amit elfelejt. Persze ez egyik boltban sem okoz komoly problémát, hisz mindenütt akad műanyag szatyor bőséggel. Ám Erzsébet már az egyetemen is a környezettudatos gondolkodásmód híve volt, így megoldást keresett erre a sokakat érintő kellemetlenségre. Ekkor született meg benne a szatyorpont létrehozásának az ötlete, amit értelemszerűen a helyi szupermarketek pultjainál helyeznek majd el.

Az Amazonason tomboló erdőtűz nálam is kiváltott egyfajta klímaszorongást a nyáron, de nem tudtam beletörődni abba, hogy mindenki csak rémüldözik, sajnálkozik, mégis egyfajta tehetetlenséget érez, hogy hát mit is tehetne a kisember. Úgy gondolom, helyben sokat lehet tenni, így jött a szatyorkölcsönző ötlete is

– meséli lelkesen Erzsébet.

A fiatalasszony Telkiben él a családjával, itt is nőtt fel – bár hamarosan elköltöznek Budajenőre, ahová szintén magával visz egy újabb szatyorpontot – és már egyeztetett a helyi kisbolt tulajdonosával.

Engem is meglepett, milyen gyorsan rendeződött a szatyorkölcsönző vagy szatyorpont sorsa. Ezt nagyban segítette a Kokukk Egyesület is, akik a helyi kultúra és környezettudatosság terjesztését tűzték ki célul, és a Facebook-on is aktívak. Van még a községnek egy Telki-Budajenő Helyben Zöldítők elnevezésű Facebook csoportja is, ahol az emberek megoszthatják egymással a tapasztalataikat, ötleteiket, és az internet segítségével gyorsan terjed a jó kezdeményezések híre is. Ha más nem is, ez mindenképp előnye a közösségi médiának

– mondja a fiatal anyuka.

A kezdeményezés gyors kivitelezése és a nyitottság annak is köszönhető volt a faluban, hogy korábban, 5-6 évvel azelőtt már működött itt egy ilyen szatyorpont, ráadásul megmaradt a tábla és a vesszőkosár is, amibe beletették az otthonról összegyűjtött, fölösleges vászonszatyrokat az emberek. Így semmit nem kellett venni, és sikerrel valósították meg a zero waste, vagyis a teljes hulladékmentességet az akciójukkal október elejére.

Fontos, hogy tudják az emberek, hogy a vászonszatyrok gyártása jobban megterheli a környezetet, mint a műanyag zacskóké. Ezért ne vásároljanak újat, hanem használják a már meglévőket. Ugyanez a helyzet a bambusz ivópálcikákkal vagy épp a lebomló szatyrokkal is. Ez utóbbiaknál a csapda az, hogy Magyarországon nincs olyan speciális égető, amelyekben ezek valóban maradéktalanul lebomlanak

– osztja meg velünk a gondolatait az egyetemen fémműves formatervezőként végzett, de ökodizájnt és segítő dizájnt is tanuló ötvös fiatalasszony.

Galéria
Fotó: Lehoczki Erzsébet

Mennyire fontos számodra a környezettudatosság?

Nem vagyok sötétzöld, ahogy ezt manapság azokra mondják, akik a végletekig fokozzák a környezetvédelmet, de fontos számomra, hogy fenntartható alapanyagokkal dolgozzam, és amit csak lehet, újrahasznosítsak. Nem attól lesz valaki környezetvédő, hogy nincs nála műanyag. Ennél fontosabb a körforgásos gazdálkodásra való átállás a háztartásokban is, jelentse ez az étel vagy épp a ruhanemű, a megmaradt fonál újrahasznosítását.

Mit jelent az ökodizájn?

Az ökodizájn annyit tesz, hogy az új termék előállítása, gyártása fenntartható legyen, fenntartható alapanyagokból, hisz a textilipar a második leginkább környezetszennyező ipari tevékenység a világon. Az ökológiai problémákra nyújt megoldást, mentett alapanyagokból dolgozik, megmaradt anyagokból. Telkiben például a helyi horgoló klub idős hölgyei adják a megmaradt fonalat, amiből aztán cekkert is készítek, vagy újrahasznosított barna papírba csomagolom a termékeimet. Ők egyébként szintén lelkes segítői a környezetbarát kezdeményezéseknek, bárkit szívesen megtanítanak horgolni, hogy aztán magának készíthesse el a bevásárló cekkerét vagy egyéb használati holmikat.

Mik a tapasztalataid a szatyorkölcsönzővel?

A helyükön kell kezelni a dolgokat, a környezetvédelmet is. Szerencsére ennél a kezdeményezésnél nem lett igaza a pesszimistáknak, akik eleve azt feltételezték, hogy az emberek majd csak hazaviszik a szatyrokat, de úgyse hozzák vissza, vagy épp nagyon mocskosan. Az ötletet már átvették a csömöri anyukák is, ott van náluk a szatyorpont a helyi szupermarketben, de Budajenőn is érik a dolog, Zsámbékon és Pátyon már meg is valósították a napokban, és Esztergomban is terjednek a szatyorpontok, hogy csak néhányat említsek. Szerencsére fogékonyak az emberek a jó kezdeményezésekre is, csak segíteni kell nekik, támogatni őket a folytatásban is. Olyan ez, mint mikor gyümölcsöskertje van az embernek: ott sem elég, ha elültetjük a fákat, hanem gondozni, ápolni kell őket. Ugyanígy én is rendszeresen eljárok az itteni szatyorpontokhoz, már három is van, a szupermarketben, a pékségben és a zöldségesnél, és ellenőrzöm, van-e elég vászonszatyor. A már említett Facebook-oldalon pedig megbeszéljük az aktualitásokat.

Kiemelt kép: Lehoczki Erzsébet

Ne dobd ki a régi függönyt, készíts belőle bevásárló szatyrot
Bene Réka kreatív környezetvédő függönyből készít ötletes bevásárlószatyrokat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik