Életmód

Potyognak az ikrek Fenyvespusztán

A Kis-Balaton térségében lévő állatsimogató sok kisgyermekes család kedvence.

Tavasz közeledtével nagy lett a szaporulat a Kis-Balaton melletti állatsimogatóban. Február közepén először öt kameruni bárány született, melyek között volt egy ikerpár is. Majd a hónap végén az egyik anyakecske adott életet ikreknek. De született egy kis csacsi is, és még két anyaszamár is vemhes, a nyulakról nem is beszélve: 10 napon belül várhatóak a nyuszikrek is.

Ők két hétig a fészekben maradnak, utána jönnek elő és szaladgálnak majd a többiekkel. Januártól kezdődően, a tavaszi időszakig szinte hetente érkeznek az új jövevények. Tavaly decemberben, karácsonyra születtek bárányok is, előtte pedig mineszotai törpemalacok, de sajnos az anya három picire ráfeküdt, de a negyediket sikerült megmenteni, akkor viszont a koca betegedett meg, így nekünk kellett szoptatni

– mesélte az állatsimogatót működtető házaspár hölgy tagja, Ekbauer Istvánné. Erzsébettől megtudtuk, hogy szerencsére az anyamalac megmenekült, de a fecskendővel való szoptatásnak is meglett az előnye. Olyan szelíd lett a kismalac, hogy a majorság nyári attrakciója lehet majd a malacsétáltatás pórázon.

Megpróbáltuk összeszámolni az állatokat, de elakadtunk. Erzsike szerint több száz állatról kellene számot adni, hiszen a nagytestűek közül csak lóból van 10, birkákból kétszer annyi, malacok, kecskék, szamarak, bivalyok, lámák is várják az állatok iránt érdeklődő látókat. Nyulakból közel 50 szaladgál és tengernyi tengerimalac közé is betopoghatnak a gyerekek, ahogy a baromfiudvar is sok tucat szárnyassal van tele, és természetesen cicák is dorombolnak az udvaron.

Ketten csináljuk a férjemmel a vállalkozást, a fiam szokott még segíteni, ezért csak akkor tudunk programokat szervezni, ha mindannyian itt vagyunk. Ilyenkor lehet sétakocsikázni vagy pónilovagolni. Mindent a magunk erejéből hoztunk létre, egy fillér támogatás nélkül

– meséli Ekbauer Istvánné.

A terület valamikor egy TSZ marhatelepe volt és jelenleg a házaspár bérli a helyet, de ahogy Erzsébet fogalmazott, ott lebeg felettük Damoklész kardja, hiszen csak addig maradhatnak, míg a tulajdonos el nem adja a majorságot.

Mivel egy nemzeti park közepén van a terület, már nem lehet üzemi állattartásra, tenyésztésre használni, mint régen, ezért nem olyan könnyű megtalálni a megfelelő hasznosítását. Egy családi vállalkozásnak, miniállatkertnek, amit az Ekbauer házaspár kitalált kiváló, reméljük még sokáig maradhatnak bérlők és sok örömet szerezhetnek a gyerekeknek, családoknak, akik testközelből, simogatva ismerhetik meg az állatokat.

Fotók: Facebook/állatsimogató

Kameruni törpekecskék a Tisza-tavi élményfalu új nevezetességei
Sokan kedvelik a dolmányos varjút és a vadászsólymot is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik