Életmód

Lassan száguldó gyorsvonattal éltetik az Ipoly-völgy vasútvonalát

A különvonat indításának célja annak bemutatása, hogy még működőképes a 130 éves Ipoly völgyi vasútvonal, sőt járható is Losoncig.

A szlovákiai Losonc  Város Önkormányzata és a balassagyarmati Ipoly Túra Egyesület május 1-jén különvonatot szervez „Nógrádi Gyors” néven Balassagyarmatról  Losoncra. A járat “szédítő gyorsasággal”, 30 km/óra sebességgel száguld majd végig az Ipoly-völgyén oda és vissza, írta közleményében az egyesület.

Kapcsolódó
Tengeri fürdővel csábítanak egy felvidéki kisvárosba
Losonc (Lucenec) a magyar-szlovák határtól mindössze 30 kilométerre terül el.

A különvonat indításának célja annak bemutatása, hogy még működőképes a 130 éves Ipoly-völgyi vasútvonal, sőt járható is Losoncig.

Az Ipoly völgyi vasút megmentésére szerveződött polgári együttműködés szeretné elérni, hogy a vonal végállomása Ipolytarnócról a történelmi végállomásra Losoncra kerüljön, a vonalat újítsák fel és ennek keretében állítsák helyre a Drégelypalánk és Ipolyság között is a vasúti összeköttetést is a hiányzó 6,3 kilométeren

– nyilatkozta Olexa Miklós, az Ipoly Túra Egyesület elnöke.

Az Ipoly völgyi vasutak megmentésére szervezett  polgári együttműködésbe belépett mind a  4 Ipoly-völgyi város és  mintegy 22 kistelepülés a folyó mindkét partjáról. A kezdeményezést támogatja Magyarország és Szlovákia vasúttársasága és számos civil szervezet.

Az együttműködés keretében több mint hetven év után partneri kapcsolatba lépett a két történelmi nógrádi megyeszékhely:  Balassagyarmat és Losonc városok önkormányzata  a jövőben testvérvárosi kapcsolatot szeretnének kialakítani

– tájékoztatott az elnök.

ipoly túra egyesület

A “Nógrádi Gyors” mellett május elsején túrakerékpáros csapat is indul Losoncra az 1. Kerékpár Múzeum elől  Balassagyarmatról.

A szlovákiai város ezen a napon bővelkedik majd programokban. A losonci zsinagógában megnyitják az 1. Kerékpár Múzeum kerékpártörténeti kiállítását, új kerékpárutakat adnak át, a városszéli tó partján pedig egész napos majálist tartanak kulturális és sport programokkal – melybe természetesen a vonatos és kerékpáros túra résztvevői is bekapcsolódnak.

Az együttműködés keretében több mint hetven év után partneri kapcsolatba lépett a két történelmi nógrádi megyeszékhely:  Balassagyarmat és Losonc városok önkormányzata  a jövőben testvérvárosi kapcsolatot szeretnének kialakítani.

Kapcsolódó
Csodássá festi a tájat a kanyargó Ipoly Nógrádban
A legkanyargósabb 730 méteres részen 9 alkalommal haladnánk át a határon, ha mondjuk fecskének születünk és épp erre repülnénk.
Olvasói sztorik