Kertünk-Portánk

Épületeket nyomtató drónokat fejlesztettek ki

YouTube
YouTube
A svájci és brit mérnököket méhek és darazsak inspirálták a repülő 3D-nyomtatórobot-flotta kifejlesztésénél.

A hagyományos 3D nyomtatókhoz képest a drón előnye, hogy bonyolult építési helyszíneken, például felhőkarcolók felső részén is be lehet vetni őket – olvastuk az Építészfórum cikkében, amit a Globalconstructionreview oldalról szemlézett.

Kapcsolódó
Hamarosan megépülhet az első nyomtatott vályogház Magyarországon
A technológiai fejlesztések tökéletesítésével 3-5 éven belül megvalósulhat a nagy álom, amely világviszonylatban is az első lehet: 3D-ben nyomtatott vályogház.

A drón a kifejlesztett algoritmusnak köszönhetően akár öt milliméter pontossággal képes dolgozni. A technológiát épületek felállításán kívül épületrészek javítására is felhasználhatják. A drónok komplex – anyagrétegeket tartalmazó – digitális tervrajzok alapján csoportban együttműködve képesek dolgozni. Repülés közben teljesen autonóm módon közlekednek, de egy irányító ember felügyelete szükséges.

A flotta “építődrónokból” és „szkennelődrónokból” áll. Míg az előbbi repülés közben nyomtatja a geometrikus formákat, addig utóbbinak minőségellenőrző feladata van, folyamatosan méri a létrehozott produktumot és segíti az irányítást.

A kutatók a drónokkal egy 2 méter magas, 72 rétegű poliuretán hengert építettek, de egyedi cementes anyag létrehozásával is kísérleteztek.

Laboratóriumi körülmények között bebizonyítottuk, hogy a drónok képesek önállóan csapatként dolgozni az épületek építésében és javításában. Megoldásunk skálázható, és a jövőben segíthet abban, hogy nehezen megközelíthető területeken is építsünk és javítsunk épületeket

– mondta Mirko Kovac professzor, a kutatás vezetője.

A kutatócsapat magja a londoni Imperial College és a Zürich melletti Dübendorfban működő Empa (Swiss Federal Laboratories for Materials Science and Technology) munkatársaiból állt össze, de olyan más egyetemek is kivették a részüket a munkából, mint a College London, a University of Bath, a University of Pennsylvania, a Queen Mary University of London és a Müncheni Műszaki Egyetem.

Kapcsolódó
3D nyomtatással készülhetnek a jövő ökoházai
Darázsfészekre hasonlító, méhkaptárszerűen felépíthető és bővíthető lakókomplexumot terveznek létrehozni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik