Mozaik

Megkeresik Bárót, az ország kedvenc gólyáját

A gólyabarátok körében éveken át két gólyapár élete különös figyelmet kapott az országban. Az egyik a gemenci erdő bekamerázott fészkében költő fekete gólya pár, Tóbiás és Sára, a másik Nógrád megyei Őrhalom iskolájának kéményén, a szintén bekamerázott fészekben Báró és Báróné volt.

Ebben az évben hiába várták a madárbarátok az elhíresült gólyapárokat, egyikük sem érkezett meg. A gemenci erdő bekamerázott fészkét két ismeretlen gólya foglalta el – akiknél azóta megszületett az első tojás is -,  míg Őrhalomban – ahol időközben megszűnt a webkamera -, hiába várták Bárót és Bárónét, azok nem érkeztek meg, noha éveken át legelsőként foglalták el költőhelyüket.

Báróék és Tóbiásék sorsa a szakemberek számára ismeretlen, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy vagy természetesen úton elpusztultak, esetleg vandál vadászok áldozatai lettek. Mint a Sokszínű Vidék is megírta, a gólyák vonulási útvonalán, Libanon felett halomra lövik az orvvadászok a madarakat.

Az Északi Gólyahír nevű Facebook-oldal ugyanakkor most arról ír, hogy egy követőjük. Enikő férjével, Jánossal próbálja megkeresni Bárót.

A természet- és madárbarát, gólyakedvelő házaspár hosszabb ideig Izraelben tartózkodik, és segítséget nyújtott a felkutatásban. A korábbi évek megfigyeléseiből szerzett információk, és az utolsó jelek alapján Enikő és János elutazott a megadott helyre és megkereste a koordinátákkal meghatározott területet.

Facebook / Bandignophotography

A természetfotózással is foglalkozó önkéntes kutatók azt írta, a tegnapi nap folyamán felkereste a megadott helyet. Gyakorlatilag méterre pontoson be tudta azonosítani Báró utolsó mért helyzetét, de sajnos nem sikerült sem a tetemre, sem a jeladóra rátalálni.

Valószínűleg több körülmény is összejátszott abban, hogy ez nem sikerült. Az utolsó jelek egy avokádóültetvényre estek, ami mellett található egy tujaszerű fákból álló fasor. Az ültetvényen aktív gazdálkodás folyik, ami azt jelenti, hogy október-március között szüretelték a fákat. Ha ebben az időszakban ott volt a tetem, akkor azt valószínűleg a munkások is eltávolíthatták, átdobhatták az ültetvényt övező kerítésen, ami egy igen sűrűn benőtt bokros, gazos, gyalogosan nem járható terület

– fogalmazott.

A másik hátráltató körülmény, hogy az eltelt hét hónapban a dögevők távolabbi területre is elhordhatták a tetemet. A jelzett területen, ahol a legsűrűbben voltak a jelek, mindössze egy fekete – talán a szárnyból származó – tollat talált, ami akár Báróé is lehetett, de a szél is odavihette.

A környék viszonylag gazdag madarakban. A tujaszerű fasor alatt végig nagymennyiségű fehér madárürülék nyom volt látható, illetve a látogatás alatt 70-100 barna kánya, több tucat vörös vércse, számtalan pásztorgém és kiskócsag, illetve énekesmadár volt. Sajnálom, hogy eredménytelenül végződött a felkutatás. Annyit még megteszek, hogy levelet írok a terület közelében lévő két kibucnak (Netiv HaShayara és Beit HaEmek), hátha tudnak valamit.

A poszt szerint ezek alapján egyre biztosabban állíthatjuk, hogy egy dögevő/ragadozó munkálkodhatott Báró eltűnésében.

30 gólya fészkel egy 100 éves tölgyfán
Beköszöntött a tavasz, az öreg tölgy pedig a gólyák társasháza lett.

Kiemelt kép: Facebook / Bandignophotography

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik