Hrusov tipikusan az a szlovákiai szlovák falu, ahová eszünk ágában sem lenne betérni magunktól. Nem is esik útba a Tátra felé, bár a települést is néhány száz méter magas dombok veszik körül.
Itt minden út vagy felfelé vagy lefelé visz, ilyen ez az egész ország. Ahhoz, hogy megépítsük a futballpályánkat hétezer köbméter földet kellett megmozgatnunk
– mondja Pavel Bendík polgármester, amint éppen egy kaptatón a szocreál kultúrház felé megyünk. Ez sem az az épület, amelyért el kell ide jönni máskor is. Odabent a népviseletbe öltözött asszonyok tiszta tekintetéért, táncba hívó mosolyáért már sokkal inkább.
Ahogy pedig végigjárjuk a nyolcszáz lelkes falut, egyik ámulatból a másikba esünk. A csapat hölgytagjait is leveszik a lábukról például a traktorok, mert ezek nemcsak amolyan mindennapi traktorok. A legrégibb darabokat is működőképessé tették (szám szerint harmincat), az évente több tízezer embert vonzó Honti Parádén pedig végig is járják velük Hrusov lejtőit. A nagy kedvenc alighanem helyi találmány, hiszen a hátuljára iskolai székeket erősítettek, a helyi első osztály simán elfér rajta. Amolyan iskolatraktor.
Ősi gépek, motorok óriási gyűjteménye mellett szépen tartott lovaskocsik sora, néhány házzal arrébb a múzeumi állapotban lévő pálinkafőzde, még odébb tűzoltórelikviák tekintélyes mennyisége tárul fel előttünk. Amerikától Új-Zélandig mindenhonnan találunk itt legalább egy pompás sisakot. A gépek előtti korok rajongóit pár utcával arrébb egy szépen tartott kovácsműhely várja, egy éles sarokban pedig felújított parasztházak, bennük egyebek mellett vasalógyűjteménnyel.
Közöttük pedig a kemencével, amelyet rendszeresen használnak is, kenyérlepényt sütnek benne, kétfélét. Az egyiket reszelt krumplival, a másikat anélkül. Az egyiket fokhagymával kenik meg, a másikat cukros fahéjjal. És itt jön a csavar, mert arra teszik a cukros fahéjat, amelyen a reszelt krumpli sült. Nem rossz, nem rossz, azért mi kipróbáltuk cukros fahéj nélkül is. Úgy még jobb.
A helyi diákok tízfős harmonikaegyüttese megállás nélkül muzsikál, mi a gyerekekben gyönyörködünk. Egy színszlovák hely – amelyet magyarul Magasmajténynak hívnának, ha lenne, aki így hívná – nagyon ritkán érint meg ennyire magyar szíveket. Az 1200-as évek magyar feljegyzései is szlovák nevén említik, Hurusóként, és azóta is mindig tót faluként tartják számon a felvidéki magyarok.
Szlovákiában nem nagyon szeretnek minket, magyarokat, de a hrusaiak a testvéreink. Velünk dolgoztak, az ipolynyékiek pedig gyakran tartanak itt lakodalmat, a falunkból a szlovák gyerekek ide is járnak iskolába
– meséli Kelemen Judit, aki könyvelőként (és ha kell, tolmácsként) dolgozik Pavel Bendík hrusovi polgármester mellett.
Huszonegy éve áll a falu élén. Amikor annak idején arról beszélt, mi mindent akar itt megvalósítani, mi azt mondtuk, na persze…
– folytatja Judit a nagy többségében magyarok lakta felvidéki Ipolynyék lakója. Pavel Bendík pedig felettébb büszke Hrusovra, amelyet 2004-ben az év falujának választottak Szlovákiában. És ugyanígy büszke a néhány kilométerre fekvő, tájba illő panziójára, amelyet ő építtetett és fejleszt, és amelynek kamrái szárított gyógynövények sokaságának illatát árasztják.
A végtelen békés, Toszkánára emlékeztető, művelt tájat csodáljuk a panzió teraszáról, a polgármester pedig tovább mesél.
Az ott egy kilátó. Szép időben, a Börzsönyt, a Mátrát és a Tátrát is látni onnan. Amott pedig, szemben a domboldalon van egy ház, édesapámék háza, ahol felnőttem
– mondja Pavel Bendík. Nekünk pedig közösségi élményünk itt, hogy egyszer majd meg akarjuk mutatni a szeretteinknek: így is lehet.
Hrusov, az Interreg szlovák–magyar együttműködési programnak is köszönheti, hogy felkerült a jó helyek listájára, a megismerésért pedig külön köszönet a Palóc Út Egyesületnek.
Kiemelt kép: ubylinkarky.sk
