120 éve, 1900. január 25-én született gyerekkorunk kedvenc ifjúsági regényeinek, a minden korosztályban népszerű Vuknak, Kelének, Tüskevárnak és Téli bereknek a szerzője, Fekete István. Ő az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője, Jókai mellett pedig minden idők legolvasottabb magyar írója. Itthon 2010-ben adták ki a tízmilliomodik Fekete István-könyvet, de külföldön is népszerűek írásai. Az ezredfordulóig 12 országban, tíz nyelven, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.
Számos elbeszélés, novella, ifjúsági regény és állattörténet szerzője. Valamennyi művét áthatja a természetszeretet, a szilárd keresztény hit, az emberek iránti szeretet és tisztelet, egyfajta nyugodt derű olvashatjuk a Magyar irodalmi lexikon III. kötetében.
Fekete István a vadászat, vadgazdálkodás témakörével gyakorló gazdatisztként minden nap találkozott munkája során. Ezekből az élményekből születettek meg legelső munkái, melyeket a Nimród vadászújság szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak küldött el, aki meg is jelentette azokat. Ettől fogva Kittenberger biztatta az írásra, és ráébresztette arra, hogy tudása, mondanivalója érték, amit másokkal is meg kell osztania.
1936-ban a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatára adta be első könyvét, a Koppányi aga testamentumát. Műve rögtön a pályázat első helyezettje lett.
A természet jó ismerőjeként úgy jelenítette meg azt műveiben, az állatvilágot megszólaltatva, a növényvilágot érzékletesen ábrázolva, hogy az olvasó is a részese lett a csodának, a nagy körforgásnak. Rokonszenvünk pedig sokkal inkább az árva kisrókáé, Vuké, vagy a pajkos vidráé, Lutráé, semmint azon embertársainké, akik az állatok és a természet törvényeit nem ismerve csak szenvedést okoztak azoknak. A nyári tüskevár és a téli berek pedig olyan különleges búvóhelyként jelenik meg lelki szemeink előtt, ahol az igazi boldogság a legkisebb erőfeszítéssel érhető utol.
A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is… és ha nem szólhat a puska, akkor is!
– írja Fekete István a Téli berekben.
Ladó Gyula Lajos, vagyis Tutajos szavaival:
A nyár a bölcső és a tipegés, de a tél a nagy iskola és próbatétel.
Erre a próbatételre mind vágytunk gyerekként, de felnőttként is örömmel vonulunk vissza a nagyon is valós mesevilágba, ami Fekete István lapjain megelevenedik.
A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és egyetlen rossz felelet az élet bukását jelenti, olvashatjuk a Téli berek sorait.
Tutajos és elválaszthatatlan barátja, Bütyök ezúttal a télen is élettel teli Kis-Balaton világában töltik a szünidőt. Itt ünneplik a karácsonyt és az újévet, megtanulnak rókát lőni, csukát fogni az öreg Matula gondos felügyelete alatt.
A tél csendes csodája simogatja a lelkünket a főhősök kalandjain keresztül is:
Nem lehetett megmozdulni ebben a csendben, ami elment és visszajött, mint a szeretet emléke, mint a simogatás, ami régen elmúlt, s nem múlik el soha.
Érdemes Fekete István bölcsességét a 21. században is megfontolni, hisz a természettel egységben élést tanítja legnépszerűbb műveiben emberi és állati főhősein keresztül egyaránt.
Fekete István 1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén, az elemi iskola négy osztályát is itt végezte. Ezek az évek nagy hatást gyakoroltak egész életére, hisz barátai mezítlábas parasztgyerekek voltak, akik az erdők, a nádasok és mezők világában érezték otthon magukat.
1910-ben a családja Kaposvárra költözött, iskolai tanulmányait is itt folytatta. 1917-ben besorozták katonának, majd a szolgálat letelte után a mosonmagyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára iratkozott be, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett.
Élete Ajkán teljesedett ki: megszülettek gyermekei, munkája során fellendült a birtok, országos hírnévre tett szert mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés terén. Az ajkai évek alatt indult irodalmi pályafutása is, íróként országosan ismertté vált.
A második világháborút követő viharos történelmi időszakban irodalmi munkássága háttérbe szorult, hosszú ideig mellőzték politikai okokból, regényeiben is nyíltan vállalt őszinteségének köszönhette, hogy elveszítette a fél szeme világát – az AVH alapos, de alaptalan kihallgatásának és verésének következtében. Csak 1955-ben jelent meg újra könyve, ettől kezdve azonban élete végéig termékeny író volt, bár a központi hatalom igazán sohasem rehabilitálta, és bocsánatot sem kértek tőle soha.
Az 1970. június 23-án, Budapesten elhunyt író öt megyében élt. A Somogy Megyei Értéktár Bizottság elfogadta a azt a felterjesztést, melyben megfogalmazzák: szeretnék, ha a kiemelt nemzeti értékek közé kerülne.
Legismertebb művei
- Kele (1955)
- Lutra (1955),
- Tüskevár (1957)
- Bogáncs (1957)
- Téli berek (1959)
- Vuk (1965)
- Hú (1966)
- Ballagó idő (1970)
Természetszeretetéből fakadó és szakértő megfigyeléseire alapozott csodálatos természetleírásai, humánuma, keresztény világnézete, finom humora és öniróniája, valamint az írásaiból sugárzó optimizmusa sajátos hangulatúvá varázsolják műveit. Írásai valamennyi korosztálynak szólnak, fiatalok és felnőttek egyaránt szívesen olvassák műveit.
Kiemelt kép: You Tube
