Bámulatos arcát mutatta az év első szuperholdja

Tavasszal még két alkalommal lehetünk tanúi a jelenségnek.
Kapcsolódó cikkek

Hétfő este telihold ragyogta be az eget, egyben ez volt 2020 első szuperholdja is. A Nap ekkor világította meg teljes mértékben a Földtől ezúttal mindössze 357 ezer kilométerre lévő Holdat.

A közel havonta esedékes teliholdak ősi amerikai hagyomány szerint, az időjárás változása alapján, havonta külön névvel is rendelkeznek, írja az Időkép. A márciusi teliholdat a “féreghold” kifejezés képviseli, ugyanis a melegedő idő hatására a földekben felpezsdül az élet, megjelennek a rovarok, férgek.

Fotó: MTI/AP/Michael Probst

2020-ban 13 teliholdat is megcsodálhatunk, októberben kétszer is kiteljesedik az égitest. Szuperholdat idén 3 alkalommal láthatunk láthatunk, ráadásul mindhármat tavasszal. A mostanit követően az április 7-8-ai, majd a május 6-7-ei éjjel folyamán lehetünk tanúi a jelenségnek.

A szuperholdról Németországban készített bámulatos felvételeket egy fotós, melyen éppen egy repülőgép halad el a távoli égitest képe előtt a légtérben.

Kiemelt kép: MTI/AP/Michael Probst

Ilyen csodás égi jelenséget 2022-ig nem látunk
Teljes holdfogyatkozás lesz január 21-én hajnalban.