Mozaik

200 millió méhet óvnak és védenek Bécsben

A méhek népszerűségét mutatja, hogy számuk folyamatosan növekszik az osztrák fővárosban.

Bécs nemcsak az egyik legnagyobb zöldfelülettel rendelkező város, de a méhek számát tekintve is Európa éllovasai közé tartozik. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint 456 különböző vadméhfaj él az osztrák fővárosban.

Hivatalosan is a méhek a legfontosabb élőlények a Földön
Az Eartwatch Institute mondta ki az igazságot.

A Bécs Város megbízásából készített környezeti tanulmány feltárta, hogy az osztrák főváros az egyik olyan hely Európában, ahol a legtöbb vadméhfaj él – ilyenek például a rozsdavörös kőműves méhek, a nagy kék ács méhek és a pelyhesméhek is.

Bécsben rengeteg a zöldfelület, ahol az állatok kedvükre válogathatnak a helyi virágok, gyógynövények, cserjék és gyümölcsfák közül, amikben sok a nekik szükséges nektár és pollen. A vadméhek közül sok faj nagyobb csoportokban él és közösséget alkotva együtt viselik gondját az utódoknak, amint az a mézet készítő háziméheknél is ismert. Sok faj azonban nem így él, hanem magányos életmódot folytat.

Mesterséges bölcsőkkel segíthetjük a méheket
Semmilyen szakértelmet nem igényel az összerakása, de nagy segítség lehet a dolgos méheknek.

A vadméhek különböző helyeken építenek fészket – üreges szárakban, falfuratokban, homokos talajban, felcsavarodott levelekben vagy akár régi dübelek helyén is, ha a lyuk átmérője megfelelő. Ezek az állatok értékesek a természet és az ember számára, mert beporozzák a gyümölcsöket és a szántóföldi növényeket.

Többek között ezért is fontos a védelmük, amit Bécs hét pontból álló környezetvédelmi intézkedésekkel ér el. Ezek között szerepel például a permetezés minimális szinten tartása, az épületek zöldítése és a fényszennyezés csökkentése, ami hátrányosan hat a rovarok életritmusára. Ezen kívül sok helyen, mint a Városháza tetején is, méhkaptárakat állítottak fel mézelő méheknek.

Bécsben jelenleg mintegy 200 millió méztermelő méh él körülbelül 5000 kaptárban, amelyeket méhészetek, egyesületek vagy önkormányzatok gondoznak. A méhek népszerűségét mutatja, hogy ezek a számok folyamatosan növekednek.

Kiemelt kép: © Houdek PID

Ljubljana virágos rétekké változtatja a parkokat a méheknek
A méhek világnapja alkalmából három fészkelődobozt is állítottak a szlovén főváros parkjaiban.
Olvasói sztorik