Mozaik

Bogdán László testvérét választották Cserdi polgármesterének

Nyugodt, egyszerű faluvezető szeretne lenni.

Bogdán László, Cserdi 46 éves roma polgármestere 2020 júliusában tragikus körülmények között hunyt el. Öngyilkos lett.

Az országosan ismert cigány származású faluvezető halálhíre nem csupán a négyszáz lelkes baranyai település lakóit – ahol a lakosság több mint kétharmada roma -, hanem országszerte is sok jóérzésű embert döbbentett meg.

Ez volt Cserdi polgármesterének utolsó üzenete
Bogdán László, az országosan ismert cigány származású faluvezető hétfőn éjjel hunyt el.

Bogdán László 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. Irányítása alatt a falu szinte teljesen megújult: parkosítottak, játszóteret építettek, a házak többségét felújították, megszüntették a bűnözést és a munkanélküliséget.

Halálát követően a Nemzeti Választási Iroda (NVI) 2020. október 4-ikére tűzte ki az időszaki polgármester-választást, melyen ketten indultak: Bogdán Gyula, a néhai faluvezető legidősebb öccse és Panek József nyugalmazott rendőr, aki szintén tősgyökeres cserdi lakos.

Cserdiben 425-en laknak, a választásra jogosultak száma 277 volt. A 277 választásra jogosult közül 191-en voksoltak; 6 választó érvénytelenül szavazott.

Magdó Szilárd a bicsérdi közös hivatalhoz tartozó település jegyzője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tisztségért induló két független jelölt közül Bogdán Gyula 111, míg Panek József 74 szavazatot kapott, így Bogdán Gyula lett Cserdi polgármestere.

Bogdán Gyula hét évvel fiatalabb elhunyt testvérénél. Tizenkét éve ő a falugondnok, hat éve tagja a képviselő-testületnek. A négy Bogdán-testvér közül ő a harmadik.

A választás előtti napokban a 24.hu Cserdiben készített riportot, amikor Bogdán Gyula optimistán nyilatkozott arról, bízik abban, hogy továbbviheti elhunyt testvére örökségét.

A vérem egy vele, de más a temperamentumom. Egyszerűen más vagyok. Nem akarok és nem is tudnék olyan lenni, mint ő. Én nem szeretnék az ország celebje lenni, mint Laci! Csak Cserdi polgármestere. Nem akarok tévéstúdiókba járni, nem akarok más kérdésekről nyilatkozni, csak a faluról. Nyugodt, egyszerű polgármester szeretnék lenni

– válaszolta a portál kérdésére.

Bogdán Gyula előtt most ott a lehetőség. Nem is remélhetnénk mást, minthogy a most megválasztott polgármester bátyja örökségének nyomdokain Cserdi új zászlóshajója lesz.

Kiemelt képünkön a megválasztott polgármester, a tragikus körülmények között elhunyt testvére, Bogdán László sírjánál. Fotó: 24.hu/Mohos Márton

Cserdi üzenete: az embereket a haragtól kell elválasztani, nem egymástól
Bogdán László polgármester vezetésével a koronavírus-járvány idején 2200 családot értek el a cserdiek, és szétosztottak több mint 20 tonna krumplit és hagymát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik