pixabay
Mozaik

Vándormadarak világnapja: globális összefogás szükséges a védelmükért

Minden évben május második hétvégéjén van a vándormadarak világnapja. Idén május 8-a ez a nap.

A vándormadarak világnapja az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNAP) szervezésében jött létre és 2006-ban tartották először. A klímaváltozás hatása már akkor ráirányítottak a figyelmet arra, hogy globális összefogásra van szükség. A vándormadarak különösen jó példák a mindnyájunkat érintő problémákra, hiszen több ország együttműködésére van szükség egy-egy faj fennmaradásához.

Kapcsolódó
Sok veszély leselkedik a vonuló madarakra
„A hős hetes”-be tartozó madárfajok legtöbbje hazánkban is előfordul.

A szervezők azóta minden évben kijelölnek egy témát, ami különösen aktuális. Idén az “Énekelj, repülj, szárnyalj – mint egy madár!” a vándormadarak világnapjának a szlogenje.

A mostani kampány a madárdalra és a madarak repülésére összpontosít, amellyel arra inspirálják a világ minden korosztályát, hogy a vándorló madarak megünneplésével hallassák hangjukat, és összefogást szorgalmazzanak a madarak és a túlélésükhöz szükséges élőhelyek védelme érdekében.

pixabay

A madarak mindenütt megtalálhatók: városokban és vidéken, parkokban és udvarokban, erdőkben és hegyekben, vizes élőhelyeken és a partok mentén. Összekötik ezeket az élőhelyeket, és összekapcsolják az embereket, emlékeztetve bennünket a saját kapcsolatunkra a bolygóval, a környezettel, az élővilággal és egymással

– olvasható az idei év felhívásában.

A vándorló madarak évszakos mozgásaik révén rendszeresen emlékeztetnek bennünket a természet körforgására.

A természet globális nagyköveteiként a vándormadarak emlékeztetnek bennünket a

Kapcsolódó
Tizedszer tért vissza egy török halász hajójára Yaren, a fehér gólya
A férfi azt mondja, három gyermeke van, a madár a negyedik.
, és nemcsak a bolygó különböző helyeit kötik össze, hanem összekapcsolják az embereket a természettel és önmagukkal.

A vándorló madarak milliárdjai énekelnek, repülnek és szárnyalnak tenyész- és nem tenyészhelyeik között. A világjárvány idején – amely számos tevékenységet lelassított mozgásunk korlátozásával – az emberek szerte a világon olyan madarakat hallgattak és figyeltek, mint még soha. Világszerte sok ember számára völt örömforrás a madárdal a bezártságban

– áll a közleményben.

A világjárvány nyilvánvalóan példátlan kihívást jelentett az emberiség számára, ugyanakkor a madarak tudatosságának és megbecsülésének, valamint a természet fontosságának a saját jólétünk szempontjából egy teljesen új szintjét hozta el.

pixabay

A 2021. évi vándormadár világnap tehát nemcsak a madarak ünnepe, hanem egyúttal fontos pillanat, hogy átgondoljuk saját, a természettel fenntartott globális kapcsolatunkat, és kiemeljük kollektív vágyunkat, hogy tegyünk többet a madarak és a természet védelme érdekében a világjárvány utáni világban.

Kapcsolódó
Pehelysúlyú a világ legtöbbet repülő légi utazója
Életükben több, mint 2,4 millió kilométert utaznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.