Mozaik

Helyi termékekkel és finomságokkal vár mindenkit a Vedd a nógrádit! Fesztivál

A fesztivál célja, hogy az érdeklődők egy helyen, közvetlenül is megismerhessék a helyi termelőket, akiknek portékáit a jövőben – várhatóan ősztől – online is megrendelhetik majd.

Helyi termékekkel és Nógrád megyei gasztrofesztiválok specialitásaival is találkozhatnak mindazok, akik szombaton ellátogatnak  a Vedd a nógrádit! Fesztiválra, melynek Hollókő ad otthont. A június 18-i program Nógrád Megye Önkormányzatának szervezésében, a világörökségi falu Pajtaárok színpadánál és környékén ingyenesen látogatható.

A délelőtt 11 órakor kezdődő eseményen számos helyi termelő bemutatkozik majd, akik többek között friss gyümölcsökkel, mézzel, szörpökkel, lekvárokkal, süteményekkel és különféle tejtermékekkel is készülnek, így a látogatók széles palettáról válogathatnak. A fesztiválon a Nógrád megyei termelők mellett képviseltetik magukat szűkebb régiónk nagy múltú gasztronómiai rendezvényei is, így az érdeklődők több település specialitásait is megkóstolhatják. Az eseményen bemutatkozik a Kazári Laskafesztivál, a Kétbodonyi Szilvaszombat, a Szurdokpüspöki Libafesztivál és a Vanyarci Haluskafesztivál is, melyek képviselői hagyományos fogásokkal várják majd az érdeklődőket.

Színpadi programok

Délben a Hollókő Néptáncegyüttes nyitja, majd látható és hallható lesz a Nógrád Táncegyüttes, a Folt népzenei együttes és a Folk on 45 is. Késő délután a Desperado, aztán este nyolctól 20. jubileumi turnéja keretében Péter Szabó Szilvia ad nagykoncertet a hollókői Pajtaárok színpadon.

Kosárközösség jön létre Nógrád megyében

Nógrád Megye Önkormányzata küldetésének tekinti, hogy a megye lakóinak figyelmét a nógrádi gazdák termékei felé irányítsa, ezért is hívta életre a Vedd a nógrádit! programot. Az ehhez kapcsolódó honlapon jelenleg már több mint 80 helyi termelőt ismerhetnek meg az érdeklődők.

„A megyei identitás erősítése Nógrádban” című pályázat most arra is lehetőséget biztosít, hogy a program egy következő szintre lépjen, és kosárközösségé alakuljon. Ennek köszönhetően a megye lakói egy közös platformról vásárolhatják meg a jövőben a résztvevő termelők áruit – a vevők így nem csak minőségi és helyi termékekhez jutnak, de a helyi mikro- és kisvállalkozásokat is támogatják.

Az erre szolgáló rendelési és kiszállítási rendszer létrehozása megkezdődött, a fesztivál pedig azt a célt szolgálja, hogy az érdeklődők egy helyen, közvetlenül is megismerhessék azokat a termelőket, akiknek portékáit a jövőben – várhatóan ősztől – online is megrendelhetik majd.

Kapcsolódó
Nyári szépségében tündököl a világörökségi Hollókő
Az Ófalu 67 védett, mesebeli házacskáját 1987 óta az UNESCO is jegyzi.
Olvasói sztorik