Mozaik

Kirepültek a fészekből a jánoshalmi albínó fecskefiókák

Kiskunsági Nemzeti Park/Tamás Ádám
Kiskunsági Nemzeti Park/Tamás Ádám
Cseperednek a különleges, fehér színű fecske fiókák, már ki is repültek a fészkükből – számolt be róla a Magyar Mezőgazdaság.

Az albínó – csökkent vagy hiányzó pigmentációjú – fehér tollú, piros szemű madarak rendkívül ritkák. Festékhiányos, fakóbb egyedek időről-időre felbukkannak, de teljesen albínó állatokkal alig lehet találkozni.

Kapcsolódó
Összefogás szükséges a fecskék megmentéséért
Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében.

A Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanüzemében bukkantak a ritkaságokra, itt a sertéstelep kiváló életteret jelent számukra.

Éppen állategészségügyi vizsga zajlott nálunk, amikor egy kollégám észrevette, hogy fehér tollak látszódnak ki az egyik fecske fészkéből. Így derült ki, hogy fehér fecskék is kikeltek. Ezután madártani szakemberek is megnézték a fészket és megállapították, hogy a fiókák közül kettő albínó

– közölte Zámbó Gábor, az intézmény igazgatóhelyettese.

A szülőmadarak mindkét tagja a fajra jellemző színű tollazatú.

Az állatok színének több szempontból is fontos szerepe van. Nem véletlenül olyan színnel születnek, amilyen a faj jellege. Hiszen, szerepe lehet a rejtőzködésben, kiemelten a zsákmányállatoknál. Azonban, ez nem azt jelenti, ha egy állat ettől eltérő színnel születik mindenképpen vesztes, de eltérő színe okán lehet némi hátránya. De, fontos kiemelni, hogy ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül lesz is

– fogalmazott Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

Kapcsolódó
Fecskefészkeket vert le egy szálloda a Velencei-tónál
Engedélyt kaptak a fészkek eltávolítására ott, ahol terasz van, mert zavarja a vendégeket. A felújítás után kötelező új fészkeket kihelyezniük, és a fecskehálót eltávolítaniuk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik