Mozaik

Horgászok etetik Nagykanizsa kedvenc gólyáját

A kapott zsákmányt rendszerint elviszi a közeli fészkébe a fiókáknak.

Béla, a gólya – a madármentő szakértők szerint nőstény lehet, ezért hívhatnák akár Bellának is – évek óta felkeresi a nagykanizsai Csónakázó-tó horgászait, akik gyakran megkínálják a kifogott keszegekből, írta a Zaol.

Kapcsolódó
Hosszú idő után újra vannak jeladós gólyái az országnak
Európa több országából már most nagy az érdeklődés a dömösi gólyaprojekt iránt.

A nagykanizsai Wenczel Erika amatőrfotós, természetjáró örökítette meg a minap, ahogy néhány halat egészben leenged a torkán.

Annak ellenére, hogy a madár szelídebb a társainál, nem szabad zaklatni, hiszen tart az emberektől

– nyilatkozta a portálnak a hölgy.

Ő is lassan közeledett hozzá, és kellő távolságból figyelte. Szerinte nagyon jó lenne, ha a szülők megtanítanák a gyermekeiknek, hogy ne fussanak oda hozzá, inkább üljenek le egy padra és onnan figyeljék csöndben.

A horgászoktól ajándékba kapott halakat is a fiókáinak gyűjti, és a zsákmányt rendszerint elviszi a közeli fészkébe megtömi az éhes gólyacsőröket.

Kapcsolódó
Örökbe fogadták a legrégebben itthon telelő gólyát
Matyi, a ma talán legismertebb magyar fehér gólya tizenharmadik alkalommal töltötte a telet Ásotthalmon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.