Mozaik

Kör alakú települések, amitől eláll a lélegzetünk

youtube
youtube
A körkörös településszerkezet ötszáz éve foglalkoztatja a tervezőket. Talán nem is véletlenül.

Talán sokan bele sem gondolunk, hogy egy kör alakú településszerkezet az egyik legelőnyösebb közösségi tervezés lehetne, hiszen a körkörösen elrendezett települések lakói könnyedén rálátnak egymásra, és azzal is közvetlen kapcsolatban maradhatnak, akivel nem közvetlen szomszédok.

Kapcsolódó
Íme a világ legszebb 10 faluja egy kutatás szerint
Az első 10 településből hat európai, a legkedveltebb a görögországi Santorini szigetén található.

A kör szívében elhelyezett közösségi tér  mindenkit összekapcsol. Hoztunk néhány ilyen gyöngyszem települést. A látványos videók szavak nélkül is beszélnek.

Palmanova

Palmanova egy csillag alakú erődváros Grado közelében. Palmanova erődje 2017 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. A 16. században alapították, szabályos 9-szögletű alaprajzát máig épségben megőrizte.

Az “ideális szerkezetű erődvárost”, sugárirányú és koncentrikus utcahálózattal tervezték és építették, alapvetően katonai célokra. A széles és egyenes utcák arra szolgáltak, hogy ostrom idején a központi téren állomásozó katonaság a leggyorsabban kijuthasson a városfal veszélyeztetett részére. A város központjában laktak a tisztek, a külső háztömbökben a sorozott katonák, az erődfalak mentén pedig a hivatásos zsoldosok szállásai voltak. Az építkezés közel 100 évig tartott. A várost 1960-ban Nemzeti Műemlékké nyilvánították.

https://www.youtube.com/watch?v=wJc9cw1W0zM

Saroltavár

Temesvártól 38 kilométerre fekszik a lenyűgöző kis település, amelynek neve is mesébe illő: Saroltavár (németül és románul is Charlottenburg). A kis falu közigazgatásilag jelenleg Rigósfürdőhöz tartozik, tiroli olaszok és német telepesek alapították 1771-ben.

Saroltavár (azelőtt Charlottenburg). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma csak 59. Postája Rigósfürdő, távírója Lippa, de a vasúti állomása helyben van. A település a második német telepítéskor 1770–1771-ben alakult. Házait Neumann lippai sótári tiszt építtette a letelepülő 32 tiroli család számára.

A 20. század során a német ajkú lakosság elhagyta a települést, így mára a 124 fős lakosságból szinte mindenki román.

Rysum

A falu Emdentől 15 kilométerre nyugatra, Németországban található. Ennek a kis, romantikus, kör alakú falunak a templomában található a világ egyik legrégebbi, 1457-ből származó orgonája.. A templom közelében található a régi történelmi szélmalom, amelyet a Rysum érdekeltség újjáépített és helyreállított.

A településen rendszeresen szerveznek malombemutatókat és kulturális rendezvényeket. A szomszédos molnárházban nem csak finom kelet-fríz teát lehet inni, hanem kisebb csoportokban éjszakázni is lehet. A Rysumer Fuhrmannshof a klasszikus zene ékkövévé fejlődött. Nemzetközileg elismert művészek játszanak itt vidéki hangulatban. Az év fénypontja a Rysum termelői piac, amelyre minden évben szeptember első vasárnapján kerül sor, és minden évben több ezer látogatót vonz.

Brøndby Garden City

Koppenhága külvárosi területén épült egy különös, kör alakú lakópark, amely első látásra egészen futurisztikusnak tűnik.

A szürreális kertváros a lenyűgöző drónfelvételek alapján leginkább gabonakörökre vagy labirintusra hasonlít. A kör alakú területek mindegyikét 16 ék alakú telekre osztották, a kör közepéhez pedig egy út vezet. Itt lehet parkolni, és innen nyílik a bejárat az összes telekhez.

A 400 nm-es telkeken elsősorban bérelni lehet a házakat. Az emberek nem itt élnek, csak a tavaszi és nyári hónapokban jönnek ide feltöltődni.

A koncepció egy tájépítész, Erik Mygind tervei alapján valósult meg, aki még 1964-ben döntött a „körkörös-falu” megépítéséről. Az egyedülálló elrendezés célja az volt, hogy visszahozza a 18. századi dán falvak hagyományos mintázatait, ahol az emberek a központban találkoztak, és éltek szociális életet.

A nagyvárosok problémája világszerte a kevés hely, az embereknek nem csak az életterük csökken, de az a terület is, ahol némi zölddel kerülhetnek kapcsolatba. A szakemberek szerint ez a fajta területkihasználás megoldás lehet. A 18. századi hagyományos dán falvak mintájára készült kertvárosban a központi rész egyfajta közösségi térként is működhet, ahol az emberek összefuthatnak, beszélgethetnek, közösség formálódhat.

Kapcsolódó
Páratlan építészeti remek és új szállásélmény a szőlőbirtok-lakosztály
Egy ház, egy szállás falak nélkül, ahol a természet ölében érezhetjük magunkat. 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik