Mozaik

Európa elitjébe került a magyar búvárfotós

Ifj Lőrincz Ferenc
Ifj Lőrincz Ferenc
Ifjabb Lőrincz Ferenc első alkalommal szerepelt a Portugáliában rendezett Búvárfotós Európa-bajnokságon.

Ifjabb Lőrincz Ferenc idén is kiválóan szerepelt a búvárfotósok nemzetközi versenyén – írta a Somogy Megyei Hírportál.

Kapcsolódó
Óriásmedúzáról készített lélegzetelállító felvételeket egy tengerkutató
A filmen jól látható, ahogy a brit búvár a tengeri óriástól mindössze karnyújtásnyira úszkál.

Tizenhárom ország huszonkét fotós csapata vett részt az idei Búvárfotós Európa-bajnokságon október 3–8 között Portugáliában. Két nap alatt négy merülés során készített „nyers, eredeti” fotókkal szerepeltek a versenyzők.

Hat kategóriából négyben lehetett képet nevezni a versenyzőknek. Ifjabb Lőrincz Ferenc fotósnak a második versenynapon sikerült megfotózni a később versenybe küldött képeket.

facebook / Ifj Lőrincz Ferenc

A kreatív kategóriában a magyar művész egy sügérről készített fotója hatodik, a nagylátószög kategóriában pedig az F488 Corvett roncs előtti íjhal (Triger fish) portréval a kilencedik helyet szerezte meg. A versenyen idén is Takár Yvette modell segítette a fotóst.

Ifjabb Lőrincz Ferenc 2007-ben kezdett búvárkodni, 2014-ben tükörreflexes géppel kezdett fotózni a tengerek mélyén. 2018 óta CMAS búvárfotós-oktató is. Tavaly októberben a magyar fotós Portugáliában rendezett CMAS 18. Búvár Fotós Világbajnokságon egy sügérről készített fotót közel 30 méteres mélységben. Az alkotását akkor első hellyel díjazta a szakmai zsűri.

Kapcsolódó
96 évesen 42 méter mélyre merült a világ legidősebb búvárja
Ráadásul megdöntötte saját világrekordját.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik