Otthon készült

Különleges ízek őrzik a szlovén gasztronómia hagyományait

Nincsenek híján ínycsiklandó fogásoknak.

Szlovénia zöld kis gyöngyszem a nyugati szomszédságunkban. Kisebb Ausztriánál, hegyei sem olyan magasak, de meseszép tájai legalább annyira érdemesek a kisebb-nagyobb kirándulásokra, nyaralásokra vagy sítúrákra, mint a nagyobb hírnek vagy legalábbis hírverésnek örvendő osztrák vidék. Vendégszeretete pedig egyenesen elragadó.

Szerelem első látásra a romantikus alpesi vidék
Szlovéniában nem csak síelni csodálatos élmény.

A szlovén Alpokban megbúvó vendégház külsőre is nagyon tetszetős, de még vonzóbbá válik, amikor kiderül, milyen finomságokat kínál a megfáradt és éhes vándornak a konyhája.

Fotó: Dubóczky Krisztina

A szlovén konyha a saját népi hagyományai mellett a környező pannon, alpesi és földközi-tengeri tájak, azaz Magyarország, Ausztria, Olaszország gasztronómiáját ötvözi, hisz a 20. század végéig szinte egész történelme során idegen hatalmak uralma alatt állt a kicsiny állam. A magas hegyek által erősen tagolt tájak más-más részein jelentősen különböző népi étkezési szokások alakultak ki.

A parasztgazdaságokban a többi országéhoz hasonlóan, régebben minden fogást a megtermelt saját alapanyagokból varázsoltak az asztalra, a háziasszonyok fortélyai és ügyessége révén minél ízletesebbre alakítva. Az étkezés eléggé egyhangú volt, főleg puliszka, gánica, hajdinakása, tésztafélék és krumpli került terítékre, csirke- vagy disznóhúst csak ünnepnapokon fogyasztottak, ahogy a magyar emberek is hajdanán.

A leggyakoribb, a „leginkább szlovén” ételnek a hajdinagaluska számított a vidéki embereknél, és számos más finom fogást is rittyentettek hajdinából, ami amellett, hogy olcsó, még egészséges is. Kevés fűszert használtak, és cukor helyett mézzel édesítettek.

Hajdina

A hajdina sokoldalúan hasznosítható gabonaféle, kivételesen kedvező táplálkozás-élettani és gyógyhatású jellemzőkkel bír. Kiválóan alkalmas gabonaféléink, ezen belül a búzából készített termékek kiegészítésére, helyettesítésére. Hasznos összetevője a diétás étrendnek.

 

Igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) is jelentős. Ezenkívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz, mint például egyes antioxidáns hatású flavonoidok és a rutin (P-vitamin vagy antipermeabilitási faktor), amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak. Jelentős rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták.

Visočnik vendégház

Az Alpokban, a Savinja-völgyben fekszik 1121 méteres magasságban a magányosan álló, bájos Visočnik farm, ahol megkóstolhatjuk a helyi specialitásokat túránk során, miközben élvezzük a friss levegőt és a gyönyörű kilátást.

A családi ökogazdaságban alpesi környezetben nevelkedett háziállatok tejéből készült joghurtot, aludttejet vagy akár kolbászféleséget is kóstolhatunk.

Fotó: Dubóczky Krisztina

A Visočnik farm múltjának ereklyéit az 1880-ból való magtárépületben szemrevételezhetik a vendégek, a kiállított tárgyak bemutatják a vidéki gazdaság mindennapi mezőgazdasági eszközeit, a használati tárgyakat vagy épp a vallási ereklyéket. A közelben számtalan túraútvonalon próbálhatjuk ki állóképességünket, élvezve a táj szépségét, a természet háborítatlan nyugalmát, de akár síelhetünk is télen a mindössze öt kilométerre található Golte síközpontban, vagy lecsúszhatunk a drótkötélpályán is, ha szeretjük megemelni az adrenalinszintünket.

Fotó: Dubóczky Krisztina

Tradicionális ételek

Hajdina tepertővel, vagyis Male Braslovče

Ez a hajdinás ételféleség joghurttal összekeverve főételként is megállja a helyét, bár a legtöbb helyen előételként fogyasztják. A hajdinát zsiradékon megsütik, jól átforgatják hozzá, mintha egyfajta pörköltet készítenének, persze paprika nélkül, a végén pedig a tetejére morzsolják vagy darabolják a finom töpörtyűt.

Fotó: Dubóczky Krisztina

Zgornjesavinjski želodec

A kolbász vagy szalámiféleség különleges, prémium minőségű, földrajzilag védett húskészítmény, mely régi családi recept szerint készül több mint 100 éve a farmon Savinja-völgyben. Íze mellett további érdekességét alakja adja, hiszen lapított tojás formája nem olyan megszokott, mint a hagyományos szalámiféleségeké

Fotó: Dubóczky Krisztina

További érdekesség, hogy a szárított húskészítményt, a Zgornjesavinjski želodec-et 1620-ban említették először írásban az angol udvari feljegyzésekben. Általában különleges alkalmakra és ünnepekre szolgálták fel az ételt, így kóstolhatta meg V. György angol király is Sándor király társaságában, amikor meglátogatta a Logarska-völgyet. Az angol király annyira megszerette az ételt, hogy rendszeresen szállították neki az udvarba. A Zgornjesavinjski želodec készítői között a mai napig él a becsületes versenyszellem, hogy melyik családi recept múlja felül a másikat íz és minőség tekintetében.

Ősi recept és gondos elkészítés a titok, a sertéshús, a szalonna, a só, a bors és a fokhagyma megfelelő aránya mind hozzájárul a sajátos ízvilághoz és állaghoz. Alpesi levegőn, hagyományos, fából készült füstölőkben érlelik 4-5 hónapig. Leheletvékonyra szeletelik, és aki megízleli, garantáltan nem éri be egy szelettel.

Flancate

Hagyományosan egyszerű, de nagyon finom édesség a flancate, egyfajta fánkféle. Formára vágják, ahogy a mi csörögénket szokás, de a tésztája inkább hasonlít a hagyományos fánkéhoz, csipetnyi lángos beütéssel. Bő olajban sütik ki, és porcukorral meghintve tálalják a finomságot.

Fotó: Dubóczky Krisztina

Házi lekvárral készült pohárkrém

Az alpesi levegőn végzett testmozgás után jólesik a tartalmas étel, a desszert pedig különösen kényeztetően hat testre és lélekre egyaránt.

Fotó: Hotel Golte

Igazán ínycsiklandó édességként kínálják a pudingból és házi sajtkrémből, helyi gyümölcsökből és saját készítésű lekvárból összeállított pohárkrémet is ezen a helyen, amit, ha erre járunk, semmiképp ne hagyjunk ki. A rétegek pompásan olvadnak össze a szánkban, és ez az édesség még nyáron sem terheli meg a szervezetünket.e

Gyógyító erdő és kétmillió orchidea vár a magyar határtól pár percre
Ez a dimbes-dombos határ menti vidék remek túrához, kerékpározáshoz, horgászáshoz és gombászáshoz is.

Kiemelt kép: Dubóczky Krisztina

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik