Virágzó vidékünk

Megnyílt Vas megye első kutyastrandja

Civil kezdeményezésre jöhetett létre az Abért-tó északi részén.

A Közösen a Kutyákkal Egyesület július 5-én jelentette be Facebook-oldalán, hogy begyűjtötték az utolsó aláírásokat is, és hamarosan elkészül Vas megye első kutyastrandja a Kőszeg lábánál fekvő Abért-tavon, írja az ugytudjuk.hu

Civil kezdeményezésre kezdődött meg egy hónappal ezelőtt egy kutyák által használható fürdőszakasz kiépítése a lukácsházi víztározónál. Egy csaknem 2400 négyzetméteres területet kerítenek körbe, a partszakaszt pedig teljesen elzárják, hogy a kutyák másokat ne zavarjanak.

A vízben egy egybefüggő bójasor lesz, ami a vízbeni akadályokat, illetve egyben a határt jelzi. Tervezünk rámpát is, hogy a kisebb méretű állatok is be tudjanak menni a tóba. Ezenkívül szintén egy vállalkozó segítségével fákat telepítünk a helyre, hogy legyen árnyékos rész is

– nyilatkozta akkor Prim József, a Közösen a Kutyákkal Egyesület elnöke a Szombathelyi Televíziónak.

Galéria
Előkészületek: Abért-tó - Fotó: Facebook/Kőszegi kutyastrand

A tavat eddig csak a horgászok használhatták, hivatalosan nem lehetett beengedni a kutyákat a vízbe, de az Abért-tó északi részén immár várják a kutyusokat is.

Tegnap, egy hónappal később, közzé tettek egy posztot a Kőszegi kutyastrand Facebook-oldalán, amiben azt írják, hogy már biztonságosan használható a kutyastrand, ugyanis az ajtó is bekerült a helyére. Kisebb munkálatok még lesznek a parton, épülnek padok is a gazdik kényelmére, de már várnak minden érdeklődőt a tavon.

Megfejtették a kutyák boldogságának a titkát
Meglepő eredményre jutottak a kutatók.

Kiemelt kép: Facebook/Kőszegi kutyastrand

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik