Virágzó vidékünk

Megújult a népszerű balatoni kisvasút

máv
máv
Csisztafürdő az újjáépített vonalon lényegesen gyorsabban válik elérhetővé a Balaton-partról, mint közúton.

Közel két évtizedes forgalomszünetelés után július 1-jétől ismét járnak a vonatok a balatonfenyvesi kisvasút csisztai vonalán, írja közleményében a MÁV.

Kapcsolódó
Mesztegnyőnél közlekedik az ország egyik legszebb erdei kisvasútja
Magyarországon tucatnyinál is több, második virágkorát élő erdei vasút működik.

A kedvelt gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így a Balatontól kellemes vonatozással közelíthető meg a híres buzsáki pihenőhely. A nyári főszezonban Balatonfenyvest Csisztapusztával és Somogyszentpállal is 6-6 vonatpár köti össze a kirándulók nagy örömére.

A július 1-jétől érvényes nyári menetrend szerint a fürdő nyitva tartásához igazodva járnak a vonatok a felújított vonalon: Balatonfenyvesről 8:50 és 18:50 között, Csisztafürdőről 9:35 és 19:35 között 2 óránként indulnak, a menetidő irányonként 35 perc lesz. A somogyszentpáli vonalon hajnaltól estig ugyancsak 6 vonatpár közlekedik, kiszolgálva ezzel a hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást) is.

A vonatok a köztes megállóhelyeken csak akkor állnak meg, ha a leszállási szándékot előre jelezték a vonatkísérő személyzetnek, vagy ha van felszálló utas

– fogalmaznak.

facebook/balatonfenyvesi gazdasági vasút/csertey gábor

Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik.

Csisztafürdő az újjáépített vonalon lényegesen gyorsabban válik elérhetővé a Balaton-partról, mint közúton, és utazás közben az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, a kisvonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt

– olvasható a közleményben.

A járatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani. A tavaly bevezetett Balaton24 és Balaton72, illetve az idén új Balaton24/72 Duo napijegyekkel is lehet utazni a kisvasúton, ezáltal is élénken bekapcsolódik a tópart turisztikai célú közlekedési kiszolgálásába.

A kisvasút több állomásán (Balatonfenyvesen, Imremajornál, Csisztafürdőn) a kiegészítő létesítmények, felvételi épületek kivitelezése jelenleg is zajlik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az önkormányzatok által elnyert forrásból.

Kapcsolódó
Tovább bővült az ország leghosszabb erdei vasútvonala
Vonalai hangulatos településeken haladnak át, számos turisztikai látnivalót kötnek össze.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik