Ezért szerettük 2021-ben a Balatont

Mik történtek 2021-ben a magyar tenger háza táján? Szemezgettünk.
Kapcsolódó cikkek

Balaton. Az ezerarcú, a mindenkinek kedvenc, a télen-nyáron gyönyörű, vendéghívogató, csodás Balaton. Ahol mindig történik valami izgalmas, amiről mindig lehet írni, sztorizni. Megtettük mi is, nem is egyszer, 2021-ben is. Igyekeztünk hírt adni, tájékoztatni, mesélni.

És hogy mik történtek 2021-ben a magyar tenger háza táján? Szemezgettünk.

Megáldották a Balatont az év elején. Vízkereszt alkalmából Szűcs Imre balatonlellei plébános a helyi templomban tartott szentmisét követően a partról megszentelte a magyar tengert. Hagyományteremtő szándékkal tette, és tervei közt már akkor az szerepelt, hogy a következő években megkeresi a balatoni települések plébánosait, hogy közösen egy időben áldják meg minél több helyen a Balaton vizét.

Kapcsolódó
Megszentelték a Balatont
Az atya jövőre azt tervezi, hogy megkeresi a balatoni települések plébánosait, hogy közösen egy időben áldják meg minél több helyen a Balaton vizét.

A Balaton és tőle északra, a Balaton-felvidék bazaltvulkánjai is jól látszanak a Copernicus Sentinel-2 műhold felvételén, amit Annamaria Luongo állított össze, és amit mi is megmutattunk márciusban. Mi tagadás, fentről is fennséges látvány!

Kapcsolódó
Csodás látvány az űrből a Balaton
A Balaton-felvidék bazaltvulkánjai is jól látszanak.

A balatonlellei Kishegyről kitárulkozik előttünk a magyar tenger, írtuk meg március közepén, mikor a Balaton legújabb kilátójáról írtunk. A fából épített panoráma- és pihenőteraszról gyönyörű látkép tárul elénk a Balaton-felvidék tanúhegyeire, a déli part magaslataira – balatonboglári gömbkilátó, Fonyódi-hegy – és településeire, így Balatonboglárra, Fonyódra és Balatonlellére.

Kapcsolódó
Csodás panorámát kínál a Balaton legújabb kilátója
A balatonlellei Kishegyről kitárulkozik előttünk a magyar tenger.

1551-ben épült a Talabér-féle vízimalom Gyenesdiáson, amiből rekonstruálás és felújítás után pékmúzeum lett. A pékmúzeumban az érdeklődők végigkövethetik a búza útját a liszttől a kenyérig. Tablókon vehetik szemügyre a környéken egykor működő malomtípusokat, a lisztkészítés folyamatát és eszközeit valamint a kenyérsütést is. Gyenesdiás egyébként szintén ebben az évben megkapta az első klímabarát község díjat is.

Kapcsolódó
Pékmúzeum lett a matuzsálemi korú diási vízimalom
Az érdeklődők végigkövethetik a búza útját a liszttől a kenyérig.

A horgászok sem maradtak fogások nélkül idén. Kifogták például a piros színű gigabusát, ami 54 kilót nyomott, a hossza pedig 135 centiméter volt. Az év első pontyóriása áprilisban került horogra, a neves ponty, Szesz töves, amit hol ellopnak, hol megkerül, május végén lett hosszú idő után újra horgászzsákmány egy fotó idejére, majd ismét elúszott. És ha már hal, egy világcsúcs is született Balatonlellén: grillen sült meg a 60 kilós, 2 méter hosszú harcsa, Rózsa Gábor mesterszakács hihetetlen kísérlete során. Év végéig még rengeteg gigafogás volt a magyar tengernél, például a pontyfogó versenyen, ahol mintegy 55 millió forint az összdíjazás.

Kapcsolódó
Piros színű gigahalat fogtak a Balatonban
A kapitális méretű busa alatt 54 kilót nyomott a mérleg, a hossza pedig 135 centiméter volt.

Összeszedtük a Balaton szabadstrandjait is. Ha hiszitek, ha nem, 47 szabadstrand várta a fürdőzőket idén a Balatonnál, ebből hét Zamárdiban. Írtunk a Balaton strandjainak iszaposodásáról, a legnagyobb szabadtéri vízicsúszdáról és arról is, hogy idén  több mint négyezren evezték át a Balatont. A legjobb balatoni strand 2021-ben a csopaki Községi strand lett.

Kapcsolódó
47 szabadstrand várja a fürdőzőket a Balatonnál
A legtöbb Zamárdiban van, egészen pontosan hét.

Györkő Zsombornak köszönhetően csodás pipacsmezőt csodálhattunk naplementében, Böröczky Bulcsú fotóin pedig a tó felett gomolygó viharfelhők kápráztattak bennünket. A Kis-Balatont is bebarangoltuk, és készítettünk mi is néhány fotót, többek közt Matula bácsi kunyhójáról.

Kapcsolódó
Csodás fotók a naplemente és a pipacsmező találkozásáról a Balatonnál
Györkő Zsombor felvételei képzeletben a helyszínre varázsolnak bennünket.

Hírt adtunk 2021 balatoni fagyijáról, amit idén egy balatonmáriafürdői fagyizó, a Florida Fagylaltozó “Mézesem” fantázianevű kreációja nyert el 13 fagyizó, illetve cukrászda összesen 23 fagylaltja közül, és írtunk a kuriózum kecskefagyiról is, amit a kékkúti kecskefarmon árulnak, és aminek egyik összetevője természetesen kecsketej.

Kapcsolódó
Megvan az év balatoni fagyija
2021-ben egy balatonmáriafürdői fagyizó remeke nyerte el a kitüntető címet.

Hihetetlen volt, de igaz: letiltatták a hajnali harangozást a nyaralók egy balatoni faluban. Történt ez Balatonberényben, ahol minden reggel öt órakor jelezte a templomi harang, hogy ideje felkelni, de a nyaralók ezen felháborodtak, mondván pihenni jöttek, nem harangozást hallgatni, ezért petíciót adtak át a polgármesternek, amelyben azt kérték, hogy a hajnali hangzavart haladéktalanul szüntessék be. A falu vezetése végül sikeresen megállapodott az egyházzal arról, hogy reggelenként beszüntetik a harangozást nyár végéig.

Kapcsolódó
Letiltatták a hajnali harangozást a nyaralók egy balatoni faluban
A kakaskukorékolás is zavarja őket, de azt nem tudják megtiltani.

Év végéhez közeledve megbillent a Balaton. A közeledő hidegfront előtt viharos szél fújt a Dunántúlon, a lökések helyenként a 90 km/h-t is meghaladták. Ez pedig már elég volt ahhoz, hogy a Balaton is megbillenjen. Keszthely és Balatonfűzfő vízállása között ugyanazon időpontban 76 centi volt a különbség, ami már jelentősnek volt mondható.

Kapcsolódó
Megbillent a Balaton
Keszthely és Balatonfűzfő vízállása között 76 centi volt a különbség.