Virágzó vidékünk

Megújul a völgyváros ikonikus turistaháza

pozsik gábor
pozsik gábor

Salgótarján, a völgyváros eresztvényi városrészében az egykori Salgói Menedékház, majd később Dornyay Turistaház épületét 1935-ben adták át, az 1990-es évekre viszont üzemeltető nélkül maradt. Bő három évtized után új funkciót kap az ikonikus ház – írta a Nool.

Kapcsolódó
Kisvonatról csodálhatják a turisták a Salgótarjánt körülvevő páratlan természeti környezetet
Bíznak abban, hogy a helyiek és a turisták is megkedvelik az újszerű szolgáltatást.

Salgótarján önkormányzata 2018-ban mintegy 40 millió forintért vásárolta meg a korábban magánkézben lévő ingatlant, ezután állagmegóvó felújítást végeztek a létesítményen, a teljes korszerűsítésre 2019-ben adott be az önkormányzat támogatási kérelmet a felvidéki Gács községgel együttműködve.  A beruházásra 265 millió forintot fordít a városvezetés.

Az önkormányzat a lap érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy az egykori turistaház belső tereinek kialakítása már megtörtént, a szennyvíztárolókat, a nyílászárókat és a tűzivíztárolókat beépítették, a lépcsőház és a hátsó hozzáépített szárny nagy része is elkészült. Emellett a villamoshálózatot kialakították, a víz és fűtési vezetékeket bekötötték.

Mint írták: a belső burkolások, a festés, a belső nyílászárók és a gépészeti részek beépítése, illetve a lépcsőház és a hátsó hozzáépített szárny befejezése van még hátra. A kivitelezőnek augusztusig kell elkészülnie.

A Mustó János emlékházzá alakított épület e tervek szerint legkorábban októberben nyithat ajtót az érdeklődők előtt.

Kapcsolódó
Sukoró új gyöngyszeme a felújított turistaház
Már közel száz felújított turistaház várja a vendégeket Magyarországon.
Olvasói sztorik