Virágzó vidékünk

Hévíz a legnépszerűbb a külföldiek körében a Balatonnál

pixabay
pixabay
A térség települései közül a vendégéjszakák száma szerinti sorrendben Siófok az első 160 ezerrel.

Idén nyáron is jól teljesít a Balaton: júniusban 395 ezer vendég 1,1 millió éjszakát töltött el a tó körüli településeken. A rangsor első öt helyéből hármat zalai városok foglalnak el – írta a zaol.hu.

Kapcsolódó
Ezen az 57 helyen strandolhatunk ingyen a Balatonnál
A nyaralás tervezésekor érdemes figyelembe venni, hogy van-e a közelben szabadstrand, mely jelentősen csökkentheti a költségeinket.

A vidék teljes forgalmának 36 százaléka köthető a Balaton turisztikai térségéhez, amely kiemelten kedvelt a belföldiek körében, hiszen a szálláshelyi vendégéjszakák 78 százalékát a hazaiak adják ezen a vidéken, amely továbbra is az ország elsőszámú, legnépszerűbb üdülőcélpontja.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elemzése szerint a nyaralók és a vendégéjszakák száma júniusban egyaránt emelkedett az egy évvel korábbihoz képest

– közölte a portál.

A Balatonnál a hazai turisták száma idén júniusban 28, a vendégéjszakáké pedig 23 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Az MTÜ adatai szerint a belföldi vendégéjszaka-forgalom 23 százalékkal meghaladta a rekordévnek számító 2019 júniusi számokat is.

A külföldi látogatók és az általuk eltöltött éjszakák száma a hatszorosára emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A térség települései közül a vendégéjszakák száma szerinti sorrendben Siófok az első 160 ezerrel, majd Balatonfüred (136 ezer), Hévíz (97 ezer), Zalakaros (83 ezer) és Keszthely (53 ezer) következik. Ez az öt település adja a térség teljes forgalmának 44 százalékát.

A Balaton-régióban változatlanul Hévíz a legnépszerűbb a külföldiek körében (44 ezer), majd Siófok (37 ezer), Balatonfüred (27 ezer) és Zalakaros (20 ezer) következik.

A turisztikai ügynökség által publikált adatokból az is kitűnik, hogy a térségi vendégéjszakák 39 százalékát szállodákban töltötték a nyaralók, s jelentős volt a magán- és egyéb szálláshelyek szerepe is, hiszen itt mérték a forgalom 37 százalékát.

További 10 százalékkal részesednek a kempingek, 7-tel a közösségi szálláshelyek, 4-gyel a panziók, míg üdülőházakban a nyaralók 3 százaléka pihent.

Kapcsolódó
Kevés a vízimentő a Balatonnál
Még el tudnak látni minden feladatot, de ez nem azt jelenti, hogy elegen is vannak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik