Virágzó vidékünk

Egyre többen fedezik fel az ország legdélebbi strandját

facebook/tölgyesi dóra
facebook/tölgyesi dóra
A szezonban több mint 15 ezer vendéget fogadtak.

Augusztus végén bezárt, a szezon összesítése után pedig kiderült, hogy idén már a Covid előtti látogatószámot hozta az ország legdélebben található fürdője, a Beremendi Strandfürdő – írta a Bama.

Kapcsolódó
Bezárt a népszerű somogyi gyógyfürdő
Szomorú véget ért a fürdő története.

Az Ördögkatlan Fesztivál ideje alatt például naponta 7-800 vendég is megfordult itt, összességében véve pedig a június közepétől augusztus végéig üzemelő, hárommedencés strand több mint 15 ezer vendéget fogadott a szezonban.

A beremendi önkormányzat által működtetett fürdő nem csak a gyerek-, a tan- és az úszómedencével igyekszik a látogatókat odacsábítani, hanem szálláshelyet (klimatizált szobákat) és kempinghelyet is kínál a területen.

Az önkormányzat arra törekszik, hogy továbbra is saját fenntartásban maradjon a fürdő, és hogy az ide érkező vendégek számára folyamatosan tudja azt a minőséget nyújtani, amit elvárnak tőlük.

A strand története

A beremendi strandfürdő története egészen a ‘60-as évek elejéig nyúlik vissza.

 

Amikor 1961-62-ben épült a cementgyár víztározója, a munkások társadalmi munkában úgy döntöttek, hogy nagyobbra építik, ez volt tulajdonképpen az első medence.

 

Ezt követően 1997-ben egy 33 méteres úszómedencével, valamint a büfék faházaival bővült a terület, amely után a 2000-es évek elején történt a következő nagy változás, amikor is elérte a jelenlegi formáját a gyermekmedencével és az egyéb szolgáltatások kialakításával.

A családok az idén az áremelkedések miatt keresték gyakrabban a kisebb, szerényebb árakkal rendelkező baranyai fürdőket, így a beremendit is, ahol kevesebb mint négyezer forintból egy négy fős család is a vízpart mellett tölthette a legmelegebb napokat. Emiatt a környező településekről is előszeretettel vitték oda a táborozó gyerekeket, Beremendre a fővárosból is érkezett egy csoport.

Kapcsolódó
Ezek a világ legjobb strandjai 2022-ben
A tízes listára a sok Karib-tengeri mellett, egy olasz strand is felkerült.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik