Bács-Kiskun megyében, Kecskeméttől fél órányi autóútra az egyik legrégebbi magyar nemesi család által építtetett, 776 nm-es, 12 szobás kastélyát árulják most 765 millió forintért.
A kunbaracsi Vörös Kastély néven üzemelő műemlék eddig exkluzív szállodaként, éttereméként és rendezvényhelyszínként fogadta vendégeit.
A falutól északnyugatra, egy majorban áll a közkeletű nevén “vörös-kastélynak” nevezett épület. A kitervezte.hu bejegyzése szerint az idők során többször átépített épület központi tornyát egy időben vörös míniumos lemez fedte, innen kapta nevét. A kúria homlokzatán ma is látható a márványba vésett Vörös Kastély felirat. A kastély legrégebbi része, a földszinti boltozatos terem, az 1780-as években épülhetett marha vagy juh istállónak. A majorság kezdetben a Teleki család, később a Zeyk család tulajdonában volt. Száz évvel később, az 1870-es években alakították a gazdasági épületet kastéllyá emeletráépítéssel és új épületszárnyak kialakításával.
Nézze meg galériánkban a kastély impozáns belső tereit, berendezéseit is!
A huszadik században meglehetősen viszontagságos története volt a kastélynak, gazdái sűrűn cserélődtek. Azért nem államosították 1945 után, mert tulajdonosai paraszti származásúak voltak, és sokat tettek a környékbeli mezőgazdaság fejlesztéséért. A kunbaracsi termelőszövetkezet 1979-ben vette meg a birtokot, de anyagi eszközök híján az állagmegóvást sem tudta megoldani. A dongaboltozatos “lovagterem”, a termelőszövetkezet idejében traktortárolóként és szerelőműhelyként működött, vastag olajréteg borította padlóját.
A kastély kálváriája tovább folytatódott, amikor 1984-ben megvette egy vállalkozó, aki panzióvá akarta alakítani. Miután kerete elfogyott, ő is továbbadta a tulajdonjogot. Az épület állapota egyre romlott, a kilencvenes években tető sem fedte. Felújítása az utolsó pillanatban kezdődött el, és 2000 végére fejeződött be. 2010-ben került új tulajdonoshoz, aki ismét felújította.