Mozaik

Egymillió vetőmagot őriznek az újkor Noé bárkájában

Az éghajlatváltozás miatt folyamatosan figyelni kell, szükségesek-e további fejlesztések.

2008-ban Norvégiában létesítettek egy földalatti magbunkert, ahol a világ minden tájáról 60 000 növényfajta vetőmagját helyezték el azért, hogy megvédjék a fontos élelmiszernövényeket (búza, rizs, árpa, borsó, bab) a járványoktól, globális katasztrófától vagy atomháborútól. Mára 1 millió fajta vetőmagot tárolnak a magbunkerben, írja a The Guardian.

Ebben a bunkerben őrzik Földünk több milliónyi növényi magját
Nézzétek meg, hogyan mutat belülről az újkor Noé bárkája.

A globális felmelegedés gyors üteme miatt előforduló olvadások azonban érintik az újkor Noé bárkájának is nevezett bunkert, a magtárolóhoz vezető alagútba például 2017-ben be is szivárgott a víz. Ekkor az alagutat kijavították, majd 1 millió vetőmaggal töltötték fel a tárolót.

A 4,5 millió vetőmag eltárolására alkalmas bunker szerepe az, hogy bármilyen világkatasztrófa esetén megvédje a benne tárolt vetőmagokat, a biológiai sokszínűséget, ami nélkülözhetetlen a jövő számára.

Fotó: Jens Büttner/AFP

Minden tárolt minta körülbelül 500 magot tartalmaz. Megtalálható itt számos nemzet terménye: sütőtök az Egyesült Államokból, vadbúza, amelyet a ,,búza-anyja”-nak is tartanak, perui burgonyafajták, valamint többek közt Mongólia, Marokkó, Mianmar és Új-Zéland más növényei is, a világ 2,4 millió fajtájának kétötöde.

A növények sokfélesége az élelmiszer-előállítás alapvető eleme. A Svalbard Global Seed Vault nélkülözhetetlen biztonsági eszköz, hiszen segít megőrizni a biodiverzitást

– mondta Hannes Dempewolf, a Crop Trust tudósa, a bunker üzemeltetője.

A 2017-ben bekövetkezett vízbeszivárgás után a norvég kormány nagy fejlesztéseket hajtott végre, hogy a létesítmény teljesen biztonságos legyen. Erre a felmelegedés miatt fokozottan szükség is volt. 2009 óta évente 0,15 fokkal melegszik az örök fagyott talaj, 80 méterrel a felszín alatt.

Felújítják a világvége magbunkert
Százmillió norvég koronából tatarozza a norvég kormány a Spitzbergák Nemzetközi Magbunkert.

A 130 méter bejárattal rendelkező alagút teljesen vízszigetelve lett, és a magoknak szükséges -18 ° C hőmérsékletet  fenntartó hűtőberendezés új épületbe költözött. A magtároló úgy lett kialakítva, hogy egy áramkimaradás esetén is, az Északi-sark közelsége miatt lezárt állapotban legalább 200 évet tudjon átvészelni.

Mindig veszélyes kijelenteni, hogy valami teljesen biztonságos. Folyamatosan figyeljük a történéseket és vizsgáljuk, szükséges-e bármilyen fejlesztés

– mondja Dempewolf.

Piros hó, savas eső, kiszáradt tavak, sárga felhők: a Föld üzeni, ébresztő!
Csokorba szedtük az évtizedek óta tartó globális éghajlatváltozás szembetűnő jeleit.

Kiemelt kép: Junge, Heiko / NTB Scanpix / AFP

Olvasói sztorik