Életmód

Híres természetvédők, akik az állatfajok megmentésének szentelték életüket

getty
getty
Életüket adták az állatokért.

Az Állatok világnapján néhány híres természetvédőt gyűjtöttünk csokorba. Ismert személyiségeket, akik sokat tettek a Földünkön élő állatokért.

Az olyan elismert tudósok mint Jane Goodall, vagy David Attenborough az állatoknak szentelték az életüket, és példát mutatnak mindannyiunknak természetvédelemből, emberségből, és az állatok iránti szeretetből.

Sir David Attenborough

Az 1926-ban született, brit természettudósnak a hangját az egész világ ismeri. A BBC rádióbeszélgetéseinek producereként kezdett Sir David Attenborough 70 éves pályafutása során számtalan természetvédelmi műsort írt, készített, és vezetett. Látványos alkotásait amilyen a “Föld bolygó”, az “Élet”, “A mi bolygónk” és a “Blue Planet” egész generációk csodálhatták meg a televízió előtt ülve.

wikipedia

Attenborough évtizedek óta a globális vad- és esőerdők megőrzésének élvonalában maradt, ő a Butterfly Conservation elnöke, emellett számos rangos elismerásben részesült. CBE-díjat kapott, valamint kitüntetéseket a Nemzetközi Természetvédelmi Uniótól, a The Perfect World Foundationtől, a World Economic Forumtól és más fórumoktól.

Jane Goodall

wikipedia

A legendás brit antropológus és természetvédő Jane Goodall 26 éves kora óta tanulmányozza a vadon élő csimpánzok társadalmi és családi viselkedését. Ma már Goodallt a világ legjobb csimpánzszakértőjének és természetvédő aktivistájának tartják, megalapította a Jane Goodall Intézetet, hogy megvédje a főemlősöket és elősegítse a veszélyeztetett fajok túlélését.

Goodall együttműködött a NASA-val, hogy műholdfelvételeket használjon az erdőirtás csimpánzpopulációra gyakorolt ​​hatásának orvoslására, és követelte, hogy az Európai Unió hagyjon fel az állatok orvosi kutatásra való felhasználásával. A híres tudós jelenleg az intelligens fajok jogi státuszának megváltoztatására törekvő Nonhuman Rights Project igazgatótanácsában dolgozik, és az ENSZ Béke Küldöttének nevezték ki.

Pixabay

Marlin Perkins

Marlin Perkins (1905-1986) zoológus volt, a forradalmi és lebilincselő természetvédelmi program, a “Mutual of Omaha’s Wild Kingdom” arca. Televíziós műsorvezető pályája előtt a chicagói Lincoln Park Állatkertben dolgozott. Az állatkertben eltöltött ideő alatt zoológusként csatlakozott Sir Edmund Hillary hegymászó himalájai expedíciójához. az állatkert „Zoo Parade” című műsorát, ami a „Wild Kingdom” című munkájához vezetett. Perkins hosszú időn keresztül a veszélyeztetett fajok védelmén dolgozott, 1971-ben társalapítója volt a Wild Canid Survival and Research Centernek, amely ma Veszélyeztetett Farkas Központ néven ismert.

Jacques Cousteau

Jacques-Yves Cousteau (1910-1997) francia haditengerészeti tisztként és tengeri felfedezőként kezdte. Az ikonikus kalandor filmrendező volt, aki egyszersmind kiváló búvárfelszereléseket gyártott, és élete során körbejárta a világot. Izgalmas utazásai során folyamatosan oktatta az embereket az óceánokról és a tengeri élőlényekről. Dokumentumfilmjeit a kereskedelmi bálnavadászat elleni küzdelemre és az óceánok iránti szenvedély felkeltésére használta fel. 1973-ban megalapította a Cousteau Társaságot a tengeri élőlények védelmére, a szervezetnek ma már 50 000 tagja van világszerte.

Pixabay

Gerald Durrell

A brit természettudós, Gerald Durrell (1925-1995) megalapította a Durrell Wildlife Conservation Trust-ot és a Jersey-i Állatkertet. A jerseyiben épült vadaspark ma már Durrell Wildlife Park néven ismert.

wikipedia

Közel 40 könyv szerzője, aki önéletrajzokkal, gyerekkönyvekkel és regényekkel népszerűsített a a környezetvédelem ügyét szerte a világban. Durrell úgy tekintett az állatkertekre, mint lehetőséget a fajok életének pontosabb megismerésére. Évtizedeket töltött azzal, hogy megmentse az olyan madárfajokat, mint például a mauritiusi vércse (Falco punctatus).

wikimedia commons

Li Quan

A pekingi születésű londoni vadvédelmi szakember, Li Quan (született 1962) megalkotta a fogságban tartott tigrisekkel kapcsolatos koncepcióját. A divatiparból származő Quan – a Fila, a Benetton és a Gucci egykori ügyvezetője –, a tigrisek megmentésére összpontosított, amikor látta, milyen rossz körülmények között élnek Dél-Kínában. Meggyőzte a kínai kormányt, hogy engedje át neki az addig fogságban élő tigrisek áttelepítésének ügyét Afrikába.

Az volt a célja, hogy természetes élőhelyükhöz hasonló környezetben élhessenek, és végül szabadon engedhessék a ragadozókat. Quan jótékonysági alapítványa a Save China’s Tigers. A szervezet célja, hogy megmentse a kínai tigriseket a kihalástól.

Kapcsolódó
Kihalás fenyegeti a csimpánzokat
Vadásszák őket a húsuk miatt és leölik őket a termésüket védő farmerek is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik