Számháború, Balaton, úttörőtábor: így élvezték dédszüleink a nyári szünetet

Ötven-hatvan, de száz éve is alig várták már a diákok, hogy eljöjjön végre a nyár, és jó hosszú ideig ne is halljanak az iskola felől.
Kapcsolódó cikkek

A nyári szünet az év legjobb időszaka a diákoknak, legyenek kicsik vagy nagyok. Így volt ez már nagyszüleink idejében is, ők is alig várták, hogy beköszöntsön a június közepe, hogy onnantól kezdve ne az iskolapadot kelljen koptatniuk nap mint nap. Még akkor is így éreztek, ha az ő nyári szünidejük nem csak felhőtlen vakációból, hanem esetenként kemény munkából is állt.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

De hogyan vakációztak, mivel töltötték a nyári szünetet nagyszüleink, dédszüleink?

Az iskola június közepén zárta be a kapuit évtizedekkel ezelőtt is, amióta polgári vagy később állami formájában létezett a II. világháború után. A szülőknek viszont nem volt akkora mozgásterük a gyermekük felügyeletét illetően, mint manapság. De ez nem is tűnt annyira fontosnak, hisz mindig volt egy nővér vagy báty, aki pesztonkaként felügyelte a kisebb testvért, amíg a szülők elmentek dolgozni, városban a gyárba, falun a mezőre, kit hová szólított a munkája.

Fotó: Fortepan

Faluhelyen mindenki kivette a részét a tennivalókból, így nyáron volt, hogy akadt munka a gyermekek számára is bőven a ház körül vagy épp a kertben. A jószágok ellátása reggelente nyáridőben rájuk maradt, hisz a legtöbb szülő járt napszámba, kihasználva az idénymunka nyújtotta lehetőségeket. De természetes volt a zöldségek kapálása, gyomlálása is, akárcsak a leszedése, vagy épp a konyha felmosása, nagyobbacska lányok pedig, akik már elmúltak kilenc-tízévesek, meg is főzték az ebédet vagy vacsorát maguknak és a szüleiknek.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

Ha pedig igazi kikapcsolódásra vágytak, a szomszéd gyerekekkel összeverődve játszottak az udvaron vagy a határban, fogócskáztak, bújócskáztak, bicikliztek, labdáztak. Nem kellett sok kellék, a fantáziájukkal pótolták az eszközöket. Ha többen is összejöttek, akár egy számháború is kilátásba kerülhetett.

Fotó: Fortepan

Persze a forró napokon számukra is a víz közelsége volt a legszórakoztatóbb. Szinte minden falu határában folydogált valamilyen csatorna, ér vagy patak, jobb esetben folyó is, de a szomszédosban biztosan. A 20-30-40-es években 10 km-es körzeten belül akadt valamilyen vízforrás, ahol a gyerekek megmártózhattak, sőt úszni is megtanultak.

Fotó: Fortepan

A víz tisztasága akkor még nem jelentett problémát, sok helyen ivóvíz tisztaságúak voltak a patakocskák, de a kanálisok vizét sem szennyezték még. A merészebbek a hidakról fejest is ugrottak a vízbe, amivel kivívták a többiek tiszteletét és a lányok figyelmét.

Amíg létre nem jöttek az 1950-es években az egyre népszerűbbé váló nyári úttörőtáborok, addig (és persze az után is) a városi gyerekek gyakran vakációztak a vidéki rokonoknál, főleg a nagyszülőknél, a falusi gyerekek pedig szerencsés esetben elutazhattak pár hétre a városi rokonokhoz. Az unokatesókkal eltöltött önfeledt idő pótolhatatlan élményt adott.

Nyári úttörőtáborok

Az úttörőtáborok zászlófelvonással, jelentéssel kezdődtek minden nap, de aztán a gondtalan szórakozásra is bőven adódott lehetőség.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

A második világháború után alakult meg a Magyar Úttörők Szövetsége, amelyet a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülésének neveztek. Pár évvel később magába olvasztotta és megszüntette a cserkészmozgalmat, de sok elemet egy az egyben vagy részben átalakítva átvett belőle, mint amilyen a rajok, őrsök, táborok, egyenruha viselése és a 12 pont volt.

A szocializmus alatt az iskolásokat szinte kivétel nélkül úttörővé avatták. Az úttörőmozgalom célja az volt, hogy a szocializmus iránti hűségre és elkötelezettségre nevelje a gyerekeket.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

Az úttörőtáborok kötött szertartásai, mint a zászlófelvonás, ünnepség, felvonulás, mozgalmi dalok éneklése, barátkozás más szocialista országok úttörőivel is ezt erősítették, egyben egyfajta kötelességtudatot is továbbadtak a gyerekeknek. De a gyerekek megtalálták a módját a kikapcsolódásnak is, akár valamilyen közös játék, sporttevékenység formájában, vagy az esti tábortűznél történő szalonnasütés és vidám danolászás alkalmával.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

Egykori üdülőhelyeket is használtak nyári tábornak, de újakat is építettek. Az ötvenes években sok helyen kőházak és faházak helyett katonai sátrakban szállásolták el az ifjúságot, fürdőszoba persze nem volt, a természet közelsége jelentette a megoldást. A későbbi évtizedekben, a kádári “gulyáskommunizmus” alatt számos tábort építettek ki, ilyen volt például a legnagyobb, legrangosabbnak számító, a Balaton partján fekvő Zánkai Úttörőváros, de voltak táborok Diósdon, Tőserdőn, a Bakonyban, Balatonlellén, Csillebércen, Szigligeten vagy épp a Tisza parton is, például Tokajban.

Fotó: Fortepan

Az úttörőtáborok ugyanakkor sok tanuló és egyben úttörő vagy épp kisdobos – az alsó tagozatos kisdiákokat hívták így, mielőtt úttörők lettek, nekik csak hat pontjuk volt, a nyakkendőjük pedig piros helyett kék volt – számára elérhetetlen vágyálom volt csak, mert bár a kitűnő tanulmányi eredmény és a jó magaviselet lehetővé tette elviekben az oda jutást, de sok vidéki kisiskolás számára ez a lehetőség tényleg csak elviekben létezett. Nekik maradtak a fentebb már említett falusi szórakozások.

Balaton és nyaralás

A mi legnagyobb és legrangosabb vízpartunk az első világháború után a Balaton lett, miután elveszítettük a tengeri kijáratunkat, így a magyar tenger felértékelődött a kikapcsolódni és szórakozni vágyók körében, a felső tízezernél is.

Bár egyre népszerűbb üdülési célpont lett, a Balaton a két világháború között is megőrizte azt a csendes, falusias légkört, ami a középkor óta jellemezte. Még 1939-ben is előfordult, hogy a fürdőzők mellett felbukkant egy hűsölni vágyó marhacsorda.

Fotó: Fortepan

Lisznyai Elemérről például fel is jegyezték a kortársai, hogy 1896-ban minden falusi kinevette Balatonlellén, amiért nagyravágyó tervekkel egy bivalylegelő közepén akart tóparti villát építeni. Az idő azonban őt igazolta: az első évek 40 fős vendégserege után 1899-ben már 460 vendég jött Lellére, manapság pedig csak itt mintegy 90 ezer az egy évre jutó vendégéjszakák száma.

Fotó: Fortepan

Sokan azt hiszik, a balatoni tömegnyaraltatást és az ezzel járó hangos gyerekcsapatokat a kommunista úttörőmozgalom szabadította rá a csöndes balatoni üdülőövezetekre, de ez nem így történt. Már a Tanácsköztársaság idején is volt  gyereknyaraltatási program, például a két világháború között Mussolini ifjú avantgardistái is a magyar tengerben fürödtek.

Fotó: Fortepan

A ’60-as évek hotelépítési lázát a ’70-es évek nyaralóvásárlási őrülete, majd a német turistáknak jó pénzért szobát vagy akár egy egész házat kiadó, egy nyár alatt egy autó vagy egy lakás árát is megkereső ügyeskedők nagy korszaka követte. A ’80-as évek elején üdülőbeutalóval, iskolai táborozással, rokonok hétvégi házában vendégeskedéssel mindenki itt akart nyaralni júniustól augusztusig, de még mindig nem volt mindenki számára elérhető a balatoni nyaralás.

Gárdony – Fotó: Fortepan

Az ország más pontjain is számtalan SZOT üdülő épült, ahol a családok nyaralhattak, főleg a hetvenes évektől. A szülők beutalót kaptak a munkahelyen jutalom helyett, a gyerekek pedig örültek, mert a nyári vakáció egy részét együtt tölthette a család, ráadásul többnyire valamilyen víz mellet.

Kiemelt kép: Fortepan