Petőfi körte és erdélyi batul a zselici gyümölcsész dédelgetett kincse

Zicska Szilárd kaposvári természetbarát célja az önellátás. Tűzifából és gyümölcsből száz százalékig, zöldségből szinte teljesen, tojásból rövidesen teljes mértékben önellátó lesz.
Kapcsolódó cikkek

A lelkes zselici gyümölcsész Kaposváron, a Töröcskei városrészben lévő portán 2011-ben ültette az első gyümölcsfákat.

Kapcsolódó
A fiatal lány célja a természettel való együttműködés
Otthagyta munkahelyeit, eladta lakását, vett egy földterületet, és ott él most jurtájában, állatok társaságában.

Természetes anyagokból építkezett

Szilárd a meseszép házat igyekezett természetbarát módon megépíteni. Földtéglát, követ, nádat, agyag cserepeket, fát, bontott téglát, meszet használtak Grátz Antal építész barátjával. Azt kérte a szakembertől, olyan házat építsen, hogy ha egyszer az oroszok elzárják a gázcsapot, akkor is átvészelhesse a szűkösebb időket.

Zicska Szilárd
facebook / Zicska Szilárd
Zicska Szilárd

A férfi kutatásokat végzett, utánanézett, milyen udvar vette körül a régi, hagyományos épületeket. A kertbarát célja az volt, hogy aki hozzá téved, az egy időutazást éljen át a régi időkbe.

Persze ezt a gázcsapos dolgot csak viccnek szántam, nem gondoltam, hogy ennek egyszer reális esélye lehet. Mindenesetre megépült a két cserépkályha, amivel a teljes házat befűtöm. A konyhai sparhelt nemcsak sütni és főzni tudok, végszükségben akár vizet melegíthetek a fürdéshez. Évente csupán három és fél köbméter fát használok, ennyivel ki tudom fűteni az egész házat

– vázolta Zicska Szilárd a Sokszínű Vidéknek.

A zselici gyümölcsész jelenleg saját erdőből, illetve gyümölcsösből képes a tűzifát előteremteni. Gyűjti az esővizet, amit szintén felhasznál a háztartásban, és légkondira sincs szüksége, a hatvan centiméter vastag falak nyáron is kellemes klímát biztosítanak az épületben.

Zicska Szilárd

Példaképek és mesterek

Gyerekkoromtól fogva a természetközeli élet vonzott, édesapám a kardosfai vadászháznál dolgozott. A gyermekkori szép élmények hatására elhatároztam, hogy én is erdészházban, a természetben szeretnék majd élni

– mesélte Szilárd.

Szilárdnak szülei mellett több példaképe is van, Tóth Győző biokertész blogját olvasva kezdett lelkesedni a természetbarát kertészkedés iránt. Közel állt hozzá a fiatalon elhunyt Szombathelyi Tibor is, aki a praktikusság vezérelte természetes, harmonikus élet elkötelezett híve volt.

Zicska Szilárd
Muzslay Péter
Zicska Szilárd
Zicska Szilárd
facebook / Zicska Szilárd

Sokat olvastam Michael Phillips amerikai gyümölcsész szakírótól, újabban pedig dr. Gyulai Iván munkássága egyfajta iránytű az életemben. A gyümölcsfák gondozásáról, szaporításáról a legtöbbet Ifj. Ölbei Mihály mozsgói faiskolás barátomtól tanulok.

Petőfi körtefája

Szilárd az első csemetéket Kovács Gyula pórszombati erdésztől hozta. Egy almákról szóló BBC film adta az ötletet, hogy genetikai mintákat küldjön Angliába, a különböző népi elnevezések alatt szereplő régi magyar fajtáknak gondolt almák leveleiből. A négyből három alma régi nemzetközi fajtának bizonyult.

Úgy döntött, utánajár, valójában milyen fajták is lehetnek a gyümölcsösében, és felkutatja a régi Magyarországon igazán jónak tartott fajtákat, amik még ma is előfordulhatnak a kertekben. Jelenleg száz fajta alma és nyolcvan féle körtefát nevel a zselici birtokon, összesen 250 gyümölcsfajtával foglalkozik.

A legbecsesebb almáim egyike a nyáron érő Pamuk alma, amit még apai nagymamámmal ültettem. Petőfi körte fája is kedvencem, a hagyomány szerint ilyen fa alatt szavalta el a költő az “Egy gondolat bánt engemet” verset a székelykeresztúri Gyárfás kúria előtt. Igaz, kissé „technokol rapid íze van”, ha túlérik, de ez mit sem változtat az értékén

– mesélte a büszke gazda, akinek az erdélyi batul alma ízvilága a kedvence.

Szilárdnál igazi különlegességek érnek, a Nemes sóvári almafát például Szentlászló falu egyik öreg házának udvarában találta. Ahogy belépett a falusi portára, azonnal lenyűgözte az almafa és csodálatos kék színű gyümölcsök látványa, számára ma is ez a világ legszebb almája.

Földközelben élni

Leföldelem magam. Ezt a találó kifejezést használta Szombathelyi Tibor barátom arra, hogy folyamatosan kapcsolódni kell a természet diktálta nehézségekhez, a tájhoz és az évszakokhoz. Ezért is járt Tibor mezítláb. Itt én persze még nem tartok, de a konyhában igyekszem megtanulni, amit ő tudott. Sajnos időközben elhunyt, így már nem tanulhatok tőle. Kaukázusi juhászokat tartok, az egyik közülük az ő öreg kutyája, Barcs.

Három macska, három kutya és negyven baromfi alkotja az állatállományt. Erdélyi kopasznyakút és Sussex-t tart néhány fogolyszínű tyúk társaságában. A baromfik a komposztálásban segítenek a gazdának.

Jövőre húsmarhákat szeretne hozni és újjáéleszteni a felhagyott legelőket. Szilárd gazdaságában minden haszonállat feladata egyben a talajélet javítása is, azt vallja, így biztosíthatjuk saját egészségünket. Az önellátásban a nagyfokú függetlenség elérése a célja, ennek a mértékét lehetőségeihez, a környezete adottságaihoz igazítja.

A teljes önellátás nagyon sok önként vállalt lemondással jár, megfelelő lelkialkat és “csillagállás” szükségeltetik hozzá, ráadásul legtöbbször párban, mert társas lények vagyunk. Nehéz dió. Nem véletlen, hogy ma keveseknek sikerül. Régen a kényszer nagy úr volt. Ha a múltban is lett volna választása az embereknek nem biztos ezt a szép, de nehezebb utat választják

– fogalmazott Szilárd.

muzslay péter

Kicsiben kezdjük

Zicska Szilárd szerint fontos, hogy a vidékre költözőknek mindig legyen pénzbevételük. Első lépsében próbáljanak egy gazdálkodásra alkalmas telekre szert tenni, lehetőleg természetvédelmi terület közelében. Azt tanácsolja, kezdetben kis dolgokban legyünk önellátók, ezekben sikerélményt szerezhetünk, később lépésenként vállalkozhatunk újabb és újabb feladatokra. Zöldség és gyümölcstermesztés, sütés főzés, tartósítás, kisállat tartás, vízmegfogás lehetnek az első lépcsőfokok.

Muzslay Péter

Számos, családi házban élő, hagyományos munkarendben dolgozó párnak megvalósítható lenne ez az életmód, ha vállalnák a plusz munkát. Mindketten. Különben borul a mátrix. Ne higgyék el, hogy munka nélkül lesz eredmény. Ez az életmód sok munkával jár, de mi, akik ilyen életet élünk, nem tekintjük a tennivalót munkának. Magam is „irodalmi kifejezéseket” használok rá, úgy, mint örömforrás, kikapcsolódás, teremtés.

Kapcsolódó
Afrikai zöldségeket termel, és törpekecskéket tart az egyetemista gazda
Önellátó gazdaságra vágyik, és szeretné bemutatni, miben látja a jövőt vidéken.