Életmód

Elegük lett a mókuskerékből, Vásárosmiske határában alapított önellátó tanyát az újrakezdő család

Gyimesi Péter
Gyimesi Péter
Tucatnyi kecske, hatvankét baromfi, sok munka és jó adag elszántság kell a sikeres újrakezdéshez.

„Sziasztok! Egy régi álom kezd valóra válni. Nem nagy a gazdaságunk, viszont a jószágainkkal töltött idő minden pillanatát élvezzük!” – így kezdte bejegyzését a közösségi oldalon Gyimesi Péter, aki családjával tavaly nyáron költözött vidékre.

Gyimesi Péter és Molnár Rita egy régi présházat vásárolt, és azonnal nekiláttak az álmok megvalósításának. Úgy érzik, Noé bárkája kezd testet ölteni Vásárosmiske határában, az új portán. Kis istálló, szerény körülmények, ám annál nagyobb elszántság és boldogság a család számára az új élet.

Keletről nyugatra költöztek

Gyimesi Péter huszonhárom évig az építőiparban dolgozott, párja, Rita előbb egy bécsi gyógyszertárban, majd hazajött, és egy kifőzdében talált munkát magának. A Nógrád vármegyei Iliny községből költöztek át az ország nyugati szegletébe, Vas vármegyébe.

Vásárosmiske külterületén találtunk új otthonra. Nagyjából két éve érlelődött bennünk, hogy tanyát kellene alapítanunk, mert elegünk lett a mókuskerékből. Folyamatosan dolgoztunk, mégis, alig maradt pénzünk élni. Úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk az önellátással!

-mesélte Péter a Sokszínű vidéknek.

2022 június első napjaiban költöztek le a vasi tanyára, magukkal hozták az állataikat is, 13 kecske, 3 juh, 3 disznó és hatvankét baromfi teszi ki jelenleg az állományt. Péter és Rita nem épített modern ólakat, a költséghatékonyság szellemében munkálkodnak. A férfi szerint nem a „csili-vili” hely a fontos, így is lehet boldog jószágokat tartani, sok szeretettel.

Megfontoltan, önerőből építkeznek

Péter úgy érzi, azóta sok minden változott, megnyugodtak, kiegyensúlyozottabbak lettek a kis család napjai. Lecsökkentették a kiadásokat, igyekeznek minimálisan költeni, így végre nem dominál annyira a pénz az életükben. Pedig az első hetek nem indultak zökkenőmentesen.

Ez egy présház, így nem volt fürdőszobánk. Egy kinti zuhanyzó alá álltunk, ez persze nyáron kiválóan megfelelt nekünk. Azóta építettünk egy normális fürdőszobát, így a kis ház komfortosabbá vált.

A kis présház valóban szerény lehetőséget rejtett magában, legalul egy pince helyezkedik el, ezt egy emeleti hálószobával toldották meg Gyimesiék. A vizes blokk maradt a középső szinten, ahol egy konyhát és egy étkezőt alakított ki az ügyes kezű gazda.

Nyugodtabban élnek

Az ólakat és a kerítést is saját maguk építették, a kis tanya rövid idő alatt sokat szépült, kényelmesebbé és csinosabbá vált. A szerény állomány a családot tejjel, hússal, tojással látja el. Jobb ízű a zsíroskenyér is, ha maguk sütik a kenyeret.

Igaz, hogy jelenleg csak egy elektromos sütőnk van, de egy kemence megépítésében is gondolkodunk. Az életünk sokkal nyugodtabbá vált. Azt nem mondom, hogy könnyebb lett, a stresszt azonban sikerült kizárni az életünkből

-vázolta Péter

A vidéki portán munkásan telnek a hétköznapok, akad munka bőven a jószágok körül. A kecskék körül Péter fia, Barnabás is szívesen besegít a szülőknek. A napokban megollóztak a kecskék, röpke néhány nap alatt 8 kecskegida született, ez újabb élményeket adott a családnak. Hamarosan elkezdik ismét a sajtkészítést, és a tanyasi tojásból szeretnének bevételre szert tenni.

Galéria

Élmények a gyerekeknek

Péteréknek szép tervei vannak, egy gyerektábort szeretnének, ahol a fiatalok megismerkedhetnek a vidéki élettel, ahol tapasztalatokat és valódi élményeket gyűjthetnek. Olyan családokon akarnak segíteni, akiknek nincsen lehetősége méregdrága nyári táborba befizetni gyermeküket.

A család a kecskefarmon olyan házi munkákat mutatna be testközelből, amiket városban nem igen próbálhatnak ki a gyerekek. A tojások összeszedése a tyúkok alól, a kecske fejése, a sajtkészítés mind olyan feladat, amit a modernebb közegben nehéz lehet elsajátítani.

Szeretnénk megmutatni a tanyasi élet szépségét, megtanítani a kicsiknek a kerti munkákat, az állattartás szépségét és buktatóit. Nálunk a fiúk megtanulhatnának az erdőápolás alapjait, a lányok a palánta ültetést, vagy a szőlő szemzését. A fiúknak a kisebb építési munkákat is el lehetne lesni

-hallottuk a terveket

Vágjunk bele!

Péter szerint, akinek kedve van hozzá, vágjon bele az önellátó életmód kialakításába. Mindenképpen külterületen érdemes próbálkozni, ahol nincs, vagy kevés a szomszéd. Megtapasztalta, hogy ma már a falvakban is problémát jelent az állattartás. Aki erre a vidékre jön, bátran keresheti őket, szívesen segítenek tapasztalatokkal, tudással.

Nem kell semmitől sem félni, minden kialakul, csak hagyjuk a maga sodrásában. Ne akarjunk mindent egy nap vagy egy hét alatt megoldani! Amilyen világot teremtesz magad körül, azt hagyod örökül a gyermekeidnek. A te döntésed, mit szeretnél adni a jövő generációnak.

– hangsúlyozta a kőműves.

A cikkben szereplő fotókat Gyimesi Pétertől kaptuk.

Kapcsolódó
Boldogságra és otthonra találtak a zselici csillagsátor ölelésében
Mónika és Richárd mesébe illő története a vidéki élet dicsérete.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik