Minden háztető kizöldülhet egy holland városban

Az alacsonyabb háztetőket elsősorban zölddel ültetik be, a magasabbakra napelemet telepítenek.
Kapcsolódó cikkek

A hollandiai Utrechtben egyetlen háztetőt sem akarnak kihasználatlanul hagyni: a tetőket zöld növényekkel és napkollektorokkal népesítik be, hogy a város kellemesebb, lakhatóbb és fenntarthatóbb legyen, írta az MTI a The Guardian brit napilap információi alapján.

316 buszmegállót zöldítettek be a méheknek a hollandiai városban
Utrecht buszmegállói hamarosan napelemeket is kapnak majd.

A több mint 300 ezer lakosú városban először tavaly a buszmegállók tetejét ültették be kis sárga virágú varjúhájjal, és most már azt tervezik, hogy minden háztetőt zölddé változtatnak, hogy ezzel gazdagítsák a város biodiverzitását.

A projekt egyik leglátványosabb példája lesz a város vasútállomásának közelében álló toronyház, amelyből “függőleges erdőt” varázsolnak. A ház falait, erkélyeit és tetejét tízezer növénnyel borítják be: 360 fát, több mint kilencezer cserjét és virágot ültetnek el, ami annyi zöldet jelent, mint egy hektárnyi erdő. A zöld torony, amelyben 200 lakás lesz, 2022-ben készül el. A beruházók szerint évente 5,4 tonna szén-dioxidot tud majd elnyelni, és 41 tonna oxigént termel.

Fotó: Stefano Boeri Architetti
Futónövények a házfalon: előny vagy hátrány?
A zöld homlokzat számos előnye közül a legfontosabb, hogy ökológiai szempontból felmérhetetlen jelentősége van, különösen a sűrűn beépített városokban.

A város vezetése szeptemberben tervez elfogadni egy rendelkezést, amelynek értelmében a város belterületén minden háztetőt be kell zöldíteni. Az önkormányzat már most is jelentős pályázati támogatást kínál a háztulajdonosoknak ehhez: pályázatonként 20 ezer euróig fedezi a költségek 50 százalékát.

Az alacsonyabb háztetőket elsősorban zölddel ültetik be, a magasabbakra napelemet telepítenek

– mondta Kees Diepeveen, az egyik városatya.

Utrechtet, a leggyorsabban növekedő holland várost egy tanulmány tavaly az ország legfenntarthatóbb városaként sorolta be.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Tízezer növény tisztítja majd a levegőt Hollandia első függőleges kertjén
Alig néhány nappal azután, hogy elkezdték építeni a világ első erdővárosát Kínában, Stefano Boeri újabb örömhírrel szolgált.