facebook/székely ló
Mozaik

Magyar segítséggel mentenék meg a rendkívül szívós székely lovakat

Jelenleg összesen 85 törzskönyvezett ló van a kászoni állományban csikókkal, ménekkel együtt.

Szeptember 17-én a székelyföldi Kászonban rendezték meg a III. Székely ló-mustrát. A rendezvény célja az volt, hogy a Székelyföldön még fellelhető, a székely típusba illő, kiemelkedő küllemű lovakat lótenyésztési szempontból áttekintsék, értékeljék, és a fajta fennmaradásának lehetőségeit szakmai szempontból kijelöljék – írta a Székelyhon.

Kapcsolódó
Íme a bizonyíték, hogy a lovak nagyon is tudnak fekve aludni
Ha valaki eddig úgy tudta, hogy a lovak csak állva alszanak, akkor annak meg kell néznie az ellenkezőjét.

Néhány évtizeddel ezelőtt Székelyföld-szerte másfajta lovat alig lehetett látni, csak székely lovat, most pedig az tapasztalható, hogy az idegen fajták az itt őshonos lófajtát kiszorítják, és már alig lehet találni székely fajtatiszta lovat.

Mivel jelentősen megcsappant a székely lovak száma Székelyföldön, ezért ennek az ősi fajtának fennmaradásáért tett erőfeszítéseket a kászonaltízi Mereklye Egyesület a magyar kormány támogatásával. A tízéves munka gyümölcseként 85 fősre nőtt a már törzskönyvezett állomány, közülük lótenyésztő szakemberek választották ki azt a 20 lovat, amelyeket a nyilvánosságnak is megmutattak a kászoni mustrán.

A Mereklye Egyesület kutatta fel és vásárolta meg az évek során azokat a lovakat, amelyek a székely ló típusba tökéletesen beleillettek. Bár a jelenlegi állomány nem tűnik nagy számúnak, örömteli, hogy a tenyésztési programhoz egyre több gazda csatlakozik

– mondta a portálnak Bodó Imre, az egyesület elnöke, magyarországi hematológus szakorvos, akit családi szálak kötnek Kászonimpérhez.

Ilyen a székely ló

A székely lóra jellemző az igénytelenség, a hatalmas munkabírás és a kiegyensúlyozott idegrendszer. Ezek a lovak a hegyvidékhez alkalmazkodtak az évszázadok során.

Méretét tekintve a „kisló” kategóriába sorolható. Általános jellemzői: a kis fej, kicsi fülek, élénk, tüzes tekintet, emeltebb far, hosszabb hát, a marnál megfigyelhető, az úgynevezett baltavágás, a pataszerkezet apróbb és kemény. A lábszőr nem volt jellemző a fajtára. Az átlag marmagasság 135-140 centiméter között változik.

A székely lovakat tanítani is alig kell, egyszerűen elég szoktatni, megfelelő bánásmóddal nagyon odaadóan tudnak dolgozni, gyerekek lovagoltatására tökéletesek. Ezt a lovat kell tenyészteni, mert erős ló, erős lábakkal, ritkán betegszik meg, jól hasznosítja a takarmányt, nagyon gazdaságos tartani

– nyilatkozta Veress István kászonfeltízi lótenyésztő gazda, a Mereklye Egyesület lovas oktatója.

Kapcsolódó
Minden állat szeretetet érdemel, de lóháton igazi a boldogság
A házi kedvencekről való felelősségteljes gondoskodásra hívja fel a figyelmet a debreceni lány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.