Virágzó vidékünk

Hajó és pénz sincs a Balaton kotrására

A vízminőséget kellene megvédeni, de az egyetlen alkalmas kotróhajót fel kellene újítani ehhez.

Tizenhat év után ismét szükség lenne a Balaton vízminőség-védelmi mederkotrására, a vízügy egyetlen erre alkalmas kotróhajójának felújítása azonban egy-másfél évig is eltarthat, és a kivitelezésre sem áll még rendelkezésre forrás

– közölte Csonki István, a Balaton területén illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.

A Balaton kotrási tervének szakmai egyeztetése alapján a beavatkozás legsürgetőbb a Balatongyörök és Vonyarcvashegy előtti vízterületen, ahonnan több mint egymillió köbméternyi mederanyagot kell eltávolítani. Itt a közeljövőben el kellene kezdeni a kotrási munkákat

– szögezte le a szakember. Ezt követően, második ütemeként a Keszthelyi-öböl (Keszthely előtt illetve a Zala torokban), majd harmadik ütemeként a Szigligeti medencében és a Balatonfűzfő előtti vízterületen kell lepelkotrást végezni 20-30 centiméter vastagságban.

Károkat okozhat a virágzó kékalga a Balatonban
Káros következményei is lehetnek annak, hogy egyre melegszik a Balaton.

Korábban az 1970-es évek végén, illetve a 80-as évek elején kezdték el rendszeresen kotorni a Balatonból a foszforban gazdag mederüledéket az ökológiai katasztrófával fenyegető mértékű algásodás miatt. Ekkor 5-6 kotróhajó dolgozott napi 24 órában a keszthelyi és szigligeti öbölben. A munkálatokra 2004-ig külön soron biztosított nevesített forrást az állami költségvetés.

Az egyéb, külső terheléseket csökkentő intézkedésekkel – a térség csatornázásával, állattartás korlátozásával, Kis-Balaton vízvédelmi rendszer kiépítésével – mintegy másfél évtized elteltével javult a helyzet. A tó vízminősége 1995-re állt vissza stabilan a 60-as évekre jellemző szintre, ezt követően tíz év elteltével álltak le a vízminőség-védelmi kotrási munkákkal.

Sajnálatos módon ennek kiértékelése és további kutatása is leállt

– fogalmazott az igazgató, aki arról is beszámolt, hogy mivel a tó terhelése folyamatos, a vízügy 2014-ben intézkedési tervet dolgozott ki az esetleg fellépő problémákra. Elkészítették a tó mederfelmérését, iszap-térképét, áramlási modelljét és az újabb nádas-térképét.

Ezért zöldült be a Balaton
Megvan a kiváltó ok.

Csonki István hangsúlyozta, nincs olyan „havaria helyzet”, mint amelyen fél évszázaddal ezelőtt kialakult, de el kell kezdeni ismét a tó fenntartási jellegű, vízminőségi célú mederkotrását. A minden évben elvégzett strand, illetve kikötőkotrások célja nem a vízminőség védelme, és nem is központi állami finanszírozásból végzik.

A 2016-os balatoni kormányrendelet 41,5 milliárd forintos keretet biztosít vízgazdálkodási fejlesztésekre, vízminőség-védelmi beruházásokra, a keret felhasználásáról szóló tervek elkészültek, azonban kivitelezésekre még nem áll rendelkezésre forrás.

A vízügy a közelmúltban két lakossági fórumot is összehívott egy kotróhajókat is befogadni képes, balatongyöröki szolgálati kikötő- és kőberakó létesítésének terve, valamint a helyi zagyelhelyezés tervezése miatti egyeztetésre. A vízügyi szakemberek 11 helyszínt vizsgáltak meg a Balaton partján annak eldöntéséhez, hol lehetne a legideálisabb egy szolgálati kikötő kialakítása. Az előzetes tanulmányok alapján az állami tulajdonban lévő györöki zagytérre esett a választás, de a térségben lakók és érdekeltek sem kőberakó, sem ipari kikötő létesítését nem támogatták a tervezett helyszínen, a térségükben kikotort zagy elhelyezésről azonban készek továbbtárgyalni. A vízügy „elengedte” a györöki kőberakó tervét, és vizsgálja kisebb szolgálati kikötő megépítésének lehetőségét más helyszíneken is

– mondta az igazgató.

Kiemelt kép: Pixabay

Döbbenetes károkat okozott a tűzvész a fonyódi berekben
Szakértők szerint legalább 4-5 év szükséges, míg visszaáll a természet normális rendje a területen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.