A három hazai legnagyobb civil szervezet – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország – még 2014 decemberének közepén aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy megerősítse a hazai természetvédelem helyzetét. A célok között szerepelt a Magyar Természet Napjának megalapítása, mellyel a hazai természeti értékeink fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
A választás május 22-re esett, mely világszerte a biológiai sokféleség világnapja is egyben.
Ennek örömére a Sokszínű Vidék idén a teljesség igénye nélkül összegyűjtötte hazánk tíz egyedülálló természeti kincsét, ahová egyszer az életben muszáj minden magyarnak eljutnia, még ha korábban nem is hallott róla.
A magyar Gyilkos-tó
Hazánk szívében, a Bakonyban, Bakonybél közelében is létezik egy tó, mely szépségében, hangulatában vetekszik a hargitai tóéval. A Hubertlaki-tó, vagy más néven bakonyi Gyilkos-tó mesés szépségét csak kevesen ismerik az országban, pedig aki egyszer ellátogat a partjára, az örökre az emlékezetébe vési.
Monoszlói Hegyestű
A Káli-medence kapujának őre a Zánka és Monoszló között 337 méterre magasodó Hegyestű. A Balaton felől szabályos kúp alakot mutató hegy északi felét az egykori kőbánya lefejtette, a visszamaradt, közel 50 méter magas bányafal azonban felfedi számunkra a mintegy 8 millió évvel ezelőtt működött bazalt vulkán belsejét.
Római-fürdő
A név megtévesztő, mert nem egy fürdőről van szó, és a helynek a rómaiakhoz sincsen köze: a Gaja-patak sziklák közé szorult vízesését nevezik így. Hogy miért, az talány, egyes források szerint a sziklaszurdokon áttörő patak lépcsőzetes medencéket alkot, és ezek ihlették a névadást.
Arlói-tó
Arló község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén a Hódos-patak völgyében fekszik. Fő nevezetessége a tó, mely a 338 méter magas Csahó-hegy déli oldalának megcsúszása következtében keletkezett: egy 300 méternél is hosszabb 50-60 méteres függőleges szakadásfal mentén csúszott meg az a homoktömeg, amely elzárta a Szohony-patak völgyét. Annak vize így feltöltötte a kialakult mélyedést, létrehozva a páratlan szépségű Arlói-tavat.
A magyar Grand Canyon
A Páris-patak szurdokvölgye természetvédelmi területet Nógrádszakál községtől északra találjuk ott, ahol az Ipoly, a közút és a vasút a legközelebb szorulnak egymáshoz. Több millió évvel ezelőtt folyó kanyargott itt, és a felhalmozódott hordalék megkövesült rétegeit lehet megcsodálni. A hajdani folyó úgy vájta ki medrét, hogy ha a szurdokban sétál az ember, fölé magasodnak a hordalékból keletkezett, sziklaszerű építmények. Néhol fagyökerek szövik át a kőrétegeket, itt-ott kidőlt fatörzseken és mohától csúszós kőtömbökön kell átmászni. Indák nyúlnak a gyanútlan vándor után, és szúnyoghadak ostromolják.
A magyar homokos tengerpart
Sokak csak álmodozhatnak arról, hogy az Adrián vagy a Földközi-tenger partjain töltsék jól megérdemelt nyári szabadságukat, de van egy jó hírünk: nem kell messzire utaznunk, hogy tengerparti élményben legyen részünk. A Körös-torok Csongrádban, a Tisza jobb partján található. A várost 1855 és 1864 között rendszeresen árvizek fenyegették, ezért elengedhetetlenné vált a folyó rendezése. A keletkezett jelentős mennyiségű hordalékból a város keleti végétől a Tisza jobb partján hosszú és széles homokpadot hoztak létre, ami pontosan úgy néz ki, mint egy homokos tengerpart.
Európa Amazonasa
Van Magyarországon egy hely, amiről egyre többször hallunk és amit egyre inkább Európa Amazonasának hívnak. Mura–Dráva–Duna határon átnyúló bioszféra-rezervátum hazánk első, úgynevezett második generációs bioszféra-rezervátuma. A mintegy 631 hektárnyi terület az egyik legnagyobb összefüggő, érintetlen természeti terület a Duna-medencében, amely biztosítja a nagy folyóink élővilágának védelmét, és fantasztikus biológiai sokféleségét.
Megyer-hegyi tengerszem
Sárospatak közelében, a Zempléni-hegységben csodálatos látnivaló a Megyer-hegyen lévő tengerszem, melyet évszázadok alatt emberkéz formált. Régen ezen a helyen bányászták a gabonaőrlők és érczúzók malomköveit. A bányát 1907-ben zárták be a termelés folyamatos csökkenése miatt. Az egykori bányaudvaron jelenleg is megfigyelhető néhány félig kész malomkő, valamint a kőfaragó tevékenység melléktermékei is.
A magyar Maldív-szigetek
Magyarország talán egyik legszebb, de legkevésbé ismert csodája a Csepe-Szigetszentmiklós Kavicsbánya tavak tó- és szigetrendszere. A madártávlatból édeninek látszó szigeteken több mint ötszáz ház épült fel, ezek közül a legtöbb horgásztanya és nyaraló, de a legfrissebb adatok szerint hetven család egész évben itt él.
Tóti-hegy
A Balaton-felvidék panorámáinak alig ismert királya. A Tóti-hegy tud mindent, amit minden rendes hegy errefelé – szőlő, bazalt, pince -, de ad valami olyant, amilyent szinte egyik sem. Kopasz tetejéről 360 fokos panoráma nyílik, ezzel többek között a Szent György-hegy vetekedhetne, csakhogy a Tóti-hegyet még tökéletesebb helyre teremtette a Jóisten. Mert a Balaton mellett hazánk két legszebb medencéje, a Tapolcai- és a Káli is belátható innen, hiszen a cukorsüveg alakú bazaltcsúcsa éppen a kettő között fekszik, majdnem a Balaton-parton.
Kiemelt képünkön a Heves-Borsodi-dombság és az Arlói-tó látképe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózd felől. – Fotó: MTI/H. Szabó Sándor