Virágzó vidékünk

269 éves tölgyfákat vágnának ki Kishunhalason

facebook/Mentsük meg a kiskunhalasi strand öreg tölgyfáit
facebook/Mentsük meg a kiskunhalasi strand öreg tölgyfáit
Illetve átültetnék, de ez az ötlet elég abszurdnak tűnik.

Magyarország egyik legszebb gyógyfürdője lesz a kiskunhalasi, mely 22 milliárd forintból épülhet meg, írta a Halas Média.

Kapcsolódó
Kiskunhalas büszkesége az ország harmadik legjobb gyógyvize
Kiskunhalas számos meglepetést tartogat a látogatóknak.

A tervek szerint a Csipke Gyógyfürdőben lesz sodrófolyosós élménymedence, jakuzzi, gyermek-élmény- és -pancsoló­meden­ce, csúszda, három különböző hőmérsékletű gyógymedence, szauna és egy merülő- és egy pezsgőmedence is. Az úszócsarnokban a verseny- és tanmedencén kívül kültéri toronyugró- és úszómedence is épül.

A napokban rendezett lakossági fórumon a helyi politikusok és a beruházó ismertették a terveket, köztük azt, hogy a tervezett élményfürdő területén álló 8 ikonikus, több mint 200 éves tölgyfából ötött kivágnának, vagy átültetnének – utóbbi ilyen matuzsálemi korú fák esetében abszurd ötletnek tűnik, a kivágás szándéka pedig elkeserítő.

Kapcsolódó
Ritkán élik túl a nagy és idős fák az átültetést
A fa ott érzi magát legjobban, ahol született, ahová ültették.

A fák kivágása ellen már a lakossági fórum előtt is tiltakozott a Hazatalálás Baráti Kör, a civil szervezet szerint ugyanis semmi esély az átültetett fák túlélésére. Az ügyben Mentsük meg a kiskunhalasi strand öreg tölgyfáit elnevezéssel alakult csoport a Facebookon, ellenezve a tervezett fakivágásokat.

A civilek azt szorgalmazzák, hogy tervezzék át a létesítményeket, hangsúlyozva:

ők nem a beruházás ellen vannak, csak a fákat szeretnék megvédeni, melyeket helytörténeti források szerint nagy valószínűséggel 1752-ben ültettek, így most 269 évesek.

A jelenlegi tervek szerint egyébként a beruházás két és fél év alatt valósulna meg.

Kapcsolódó
Védetté nyilvánítottak egy kivágásra szánt öreg hársfát Szombathelyen
Szomszédvita állt a háttérben, az önkormányzat pedig jelesre vizsgázott a döntéssel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik