Virágzó vidékünk

A természet ajándéka a patkó alakú szigetközi tó

MTI/Krizsán Csaba
MTI/Krizsán Csaba
Megcsendesedett tükrére rásimulnak a vízitök széles levelei.

Alsó-Szigetköz jellemző tájképi eleme az élő vizeket kísérő holtágak és morotvák sora. Ennek szép élményt nyújtó példánya a Dunaszegi-tó, melynek patkó alakja már elárulja, hogy egykor a Mosoni-Duna kanyarulata volt, olvasható Dunaszeg település weboldalán.

Kapcsolódó
100 hektáros a Viharsarok egyik csodája
A közelmúltban a városi közgyűlés döntése alapján a jaminai bányatavak is bekerültek a helyi értéktárba.

A meder nyílása feltöltődött, fokozatosan elzárult és a hajdani, erőtől duzzadó Duna-ág holtággá változott. Vize már nem folyik, megcsendesedett tükrére rásimulnak a vízitök széles levelei, s közülük itt is, ott is tündérrózsák dugják elő hófehér fejüket.

mti/krizsán csaba Drónnal készült felvételen a Morotva-tó a Gyõr-Moson-Sopron megyei Dunaszeg határában.

Az elmúlás erői azonban nem pihennek, és szüntelenül rakódik le a meder fenekére a por, az iszap. Az elhalt növények maradványai felhalmozódnak és a nádas egyre nagyobb felületet rabol el a nyílt víztükörtől.

A partközelben sekély vizeket kedvelő virágok nyílnak, a partot pedig rekettyefűz bokrok, fehér füzek szegélyezik. Itt tenyészik az egyik legritkább növényfajunk a kúszó zeller is.

A 42 hektáros tó élővilágát bemutató tanösvényen végighaladva természetközelben ismerkedhetünk a tó élővilágával. Az információs táblától jobbra haladva eljutunk a madármegfigyelő toronyhoz, innen megpillanthatjuk a tavon úszkáló vízimadarakat és a nagyobb ragadozókat is.

Találkozhatunk különböző récefajokkal, nagy kócsaggal, vörös vércsével, egerészölyvvel. A magaslesről beláthatunk a Morotva-tóra, és gyönyörködhetünk annak madárvilágában.

Kapcsolódó
Kristálytiszta tengerszem a Szalajka-völgy csodája
Akik egy kis nyugalomra vágynak és gyönyörködnének a természet szépségében, azoknak kiváló választás a helyszín.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik