A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.
A szervezet közleménye szerint a verseny különlegessége, hogy nem évente egyszer kerül megrendezésre, hanem minden évben kilenc hónapon át, több kategóriában zajlik, amely nem kis motivációt jelent a fotósoknak, hiszen szinte egész évben kint kell lenniük a természetben és alkotniuk kell, hogy havonta színes portfóliót mutathassanak be a szakmai zsűrinek. A havi pályázatok mellett a fotósok év végén elnyerhetik az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított elismerést, A magyar természetfotó nagydíját és az ezzel járó Arany Daru szobrot is.
Tizenöt év alatt a magyar természetfotósok több mint 45 000 képpel versenyeztek már, idén pedig nagyon erős mezőny állt fel. A kilenc pályázati kategória győztesei mellett kiderült, hogy kik lettek azok a természetfotósok, akik képeikkel az évadban a legtöbb pontszámot kapták a szakmai zsűritől.
A 3. helyen Litauszki Tibor végzett, aki az Arany Daru szobor bronz változatát kapta meg, a 2. helyezett, Hargitai László egy ezüst szobrot vett át, a nagydíjat megtestesítő Arany Daru szobrot pedig Daróczi Csaba érdemelte ki, aki a pályázati évadot immár nyolcadik ízben nyerte meg.
1. helyezett, Daróczi Csaba (A képre kattintva galéria nyílik)
2. helyezett, Hargitai László (A képre kattintva galéria nyílik)
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2024/04/hargitai-laszlo_voros-nasz_hortobagyi-nemzeti-park_a_2.jpg)
3. helyezett, Litauszki Tibor (A képre kattintva galéria nyílik)
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2024/04/litauszki-tibor_sziget-a-szarazsagban_kiskunsagi-nemzeti-park_a_1-1.jpg)