A sándorfalvi lány graffitis csapa fújta fel egy ház falára az angol bajnokság győztes csapatának, a Liverpool kapitányának, Virgil van Dijknak az órásportréját.
A történetben kirajzolódik a kétezres évek eleji privatizációs hullám, nagy igéretek, egy gondatlan gazda, csődbement cég és egy 50 milliós jelzáloghitel is.
A Dunakanyar Magyarország egyik legcsodálatosabb kirándulóhelye, ahol a Duna festői kanyarulata, történelmi városok, varázslatos kilátópontok és izgalmas túraútvonalak várják a természetkedvelőket. Szubjektív túraajánló festői fotókkal.
Több százan tüntettek azért, hogy ne Jánossomorján földeljék el a járványban leölt szigetközi állatokat. Úgy néz ki, sikerrel járt a megmozdulás, és Bábolnára kerülnek majd a tetemek.
A növény tövéhez „kakukktojásként” kerültek, de már ekkor több száz forintot értek, ha csirke lesz belőlük, akkor 20-30 ezer forintot is adnak a párokért.
Az épp elállt eső, a felhők mögül kacsingató Nap, a pára, a vízcseppek a növényeken, sziklákon és a felduzzadt patak különleges hangulatot varázsolt a Tordai-hasadékba.
A vadkár és annak kezelése nem fekte-fehér történet, összefügg a beépítettség fokozódásával, a klímaváltozás sem segíti az ügyet, ahogy a földtulajdonosok és a vadásztársaságok kommunikációja sem mindig hatékony, és a felelősségvállalás arányait is érdemes tisztába tenni.