Az egyetemista Kalinka Tamás idilli környezetben éli mindennapjait, tavasztól őszig. A 21 éves fiatalember kertjében sokféle zöldség megterem, élvezi a vízparti életet, természetközeli életmódját nem cserélné el semmiért.
Családi kötelék
A családom nagyapai részről bezdáni származású, és bár a nagyapám már fiatalon Adán telepedett le, mindig is közeli kapcsolatot ápolt Duna menti szülőfalujával. Innen ered a Bezdánhoz, és az azt körülvevő ártéri világhoz való vonzódásom
– mesélt családjáról a szigetlakó.
Jóllehet Tamás még csak huszonegy éves, tiszteletre méltó élettapasztalattal rendelkezik. A délvidéki Zentán született, tanulmányait Adán és a Zentai Gimnáziumban végezte, jelenleg a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (MTTK) harmadéves média szakos hallgatója, és kertészkedik a családi birtokon.
Élet a senki szigetén
Kengyia szigete Bezdán és Kiskőszeg települések között található az 1425. folyamkilométernél. A vadregényes szárazulat területe mindössze 900 hektár. Az 1870-es évek folyószabályozásainak következtében Kengyiát hajdan a Baracskai-Duna és a Mohácsi-Duna-ág határolta, ma már nem a szó szoros értelmében vett sziget, töltések és földhidak kötik össze a bácskai szárazfölddel.
Sokan úgy gondolják, az itteni életem unalmas, de ez cseppet sem igaz. Vadakkal rendszeresen összetalálkozom, ritka madarakat fürkészek, és a csöndes víz partján horgászok. Ráadásul tavasszal megkezdődik a veteményeskert beültetése, ami sok odafigyelést, gondozást igényel. Mindig akad valami munka, az élet soha nem áll meg vidéken, a természetben.
A sziget, mivel a történelmi Magyarországon évszázadokon át Baranya vármegye része volt, kataszterileg még mindig Horvátországhoz tartozik, de területét Szerbia felügyeli. Ezért is nevezik Senki szigetének. Tamás szomszédságában mindössze öten élnek életvitelszerűen a szigeten.
A nyugalom szigete
A dunai egyetemista élete mesébe illő: júniusban levizsgázik, majd a szigetre költözik, és októberig az ártéri vadonban él. Ősszel és télen is gyakran kijár a családi birtokra, szinte minden szabadidejét a természetben tölti. Mivel nyáron sokat dolgozik, télen bekuckózik, és időt szakít kedvenc könyveire.
Nagyon szeretem itt a telet, mert akkor igazán önmaga ez a táj. Nyáron sokan jönnek-mennek, nyaralnak errefelé, télen viszont sár van, rosszak az utak, akkor aztán tényleg a csend és a nyugalom szigetén élek.
Tamás a koronavírus-járvány tetőzését, 2020 tavaszának kijárási korlátozásait is a szigeten élte meg. Élete egyik legszebb időszakának tartja azokat a hónapokat. Azt mesélte, szinte az egész világ megszűnt számára létezni, és Kengyia egy titkos, mesebeli kertté változott.
A természet felvirágzott, gyakran találkoztam különféle vadakkal, ritka madarakkal, a kertbe bejöttek a vaddisznók és a szarvasok, ami még errefelé sem gyakori dolog.
Közel a segítség
Kalinka Tamás jószerével az év legnagyobb részében vízparton él, a hagyományos halászatot jó szomszédjától, Paksi Kovács Istvántól tanulta. Az ősi mesterség lényeges eleme a hálókötés, ami kézügyességet és odafigyelést igényel.
Aki a természetben él, az jóformán polihisztor kell, hogy legyen. Elég csak visszaemlékeznünk a vidéki, tanyasi nagyszüleinkre. Egy tanyán az ember el van zárva a külvilágtól, nincs ott a kisbolt a szomszédban, így leggyakrabban maga oldja meg a problémáit. Ezért is jó, ha vannak körülöttünk olyanok, akik már régebben kint élnek, tőlük rengeteget tanulhatok.
Tamás csak részben önellátó, ugyanis az évnek csak egy szakaszában tartózkodik hosszabb ideig a szigeten. Különösen az állattartás okoz számára problémát, bár kacsákkal már ért el sikereket. A veteményesében paradicsomot, hagymát, fokhagymát, káposztát, sárgarépát, tököt, sokféle zöldséget megtermel, mindig az adott évben dönti el, mivel próbálkozzon.
Igyekszek minél több élelmiszert magamnak megteremteni, amit nem tudok, azt általában a szomszédoktól, ismerősöktől szerzem be. Így is, heti két alkalommal elbiciklizek Bezdánba bevásárolni. Összetartó kis közösség vagyunk, jó szívvel segítünk egymásnak különböző munkákban. Ha valaki épp bevásárolni indul, természetes, hogy megkérdezi a másiktól, kell-e valami a piacról, boltból
– mesélt életükről a szigetlakó.
Tiszteljük a természetet!
Kalinka Tamás több más, önellátásra berendezkedő vidékihez hasonlóan úgy látja, hogy sokan nem gondolják át eléggé a természetbe való kiköltözés következményeit. A férfi szerint a természetbe nem szabad „magunkkal vinni” a várost. Nem szabad mindent lebetonozni. Akit zavarnak a csigák és a bogarak, a sár és a csúszómászók, az maradjon a városban.
Azzal rontunk legtöbbet a környezetünkön, ha mindent tönkreteszünk amit a természet szépen megalkotott. Nem kell emeletes házakat építeni a vízpartra, nem kell gyomirtóval pusztítani a nádast, és nem kell kivágni a fákat, még akkor sem, ha esetleg zavar az ősszel lehulló falevél. Aki ezt nem tudja elfogadni, az nem való a természetbe
– hangsúlyozta az egyetemista.
A cikkben szereplő fotókat Bielik István és Kalinka Tamás készítette.
