Mozaik

Hazaindult Afrikából az egyetlen jeladós magyar szalakóta

Eleven afrikai vonulása során oda-vissza 16 ezer kilométert tesz meg.

Magyarországon 2014-ben kezdődött az Európai Unió által finanszírozott program a fokozottan védett szalakóta védelme érdekében. Ennek részeként 2015-ben tudománytörténeti jelentőségű volt a Magyarországon első alkalommal műholdas jeladóval ellátott két madár – Csele és Pétör – megfigyelése.

2016-ban újabb szalakótákra – Bukfenc, Artúr, Eleven és Fehérlófia – került jeladó. Közülük Eleven rekordot döntött.

Soha nem repült ilyen messzire jeladós magyar szalakóta
Egy picinyke madártól ez óriási teljesítmény.

2017-ben először kapott jeladót a Dunántúlon szalakóta, aki az Éganya nevet kapta, Hódmezővásárhelyen pedig a Hadnagy névre keresztelt madár is.

Amit a szalakótákról tudni kell

E madarak picinyek, testsúlyuk átlagosan 130-180 gramm között mozog. A szalakóták évente mindössze négy hónapot töltenek Európában, idejük nagyobb részét a tavaszi és őszi vonulás, illetve az afrikai telelés teszi ki. A hosszú, évente oda-vissza akár több tízezer kilométeres út során sok nehézséget kell leküzdeniük, az illegális vadászat, a pihenő- és telelőhelyek leromlása, a táplálékhiány, a klímaváltozás rengeteg madár pusztulását okozza. A vonulási útvonalak pontosabb ismerete segítheti a különböző veszélyeztető tényezők csökkentését, az ismert pihenő- és telelőhelyek védelmét.

A jeladóval ellátott madarak közül ma már csupán Eleven vonulása követhető nyomon, a többi madár vagy elpusztult, vagy jeladójuk hibásodott meg.

Ezer odú várja az Afrikából hazatérő szalakótákat
A madarak már megkezdték a vonulást hazafelé.

A legfrissebb adatok szerint Eleven megkezdte hosszú útját hazafelé. A madár a tél nagy részét Magyarországtól mintegy 8 ezer kilométerre, az Afrika déli részén lévő Botswanában töltötte, utoljára – április 2-án – Tanzániából adott jelet. Ez annyit jelent, hogy elindult hazai költőhelye felé.

A korábbi évek tapasztalatai szerint Eleven hazatérése május közepére várható. Útja és aktuális tartózkodási helye IDE KATTINTVA követhető.

Kiemelt kép: Bernard Dupont/Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik