Ami Szegednek Tápé, az Csongrádnak Bökény. Nádasok és évszázados népmesék varázslatos világa, halászok és kubikosok, legendás mesterek és emlékezetes fogások hazája. A dél-alföldi kisváros lakóinak élete régóta szerves kapcsolatban áll legmagyarabb folyónkkal, a Tiszával.
Homoki szőlőtőkék, drótkerítéssel határolt ártéri gyümölcsösök, a régi fokgazdálkodás beszédes nyomai a város határában, a túlvégen a belváros takaros polgárházainak sora szinte észrevétlenül változik kanyargós, régi utcácskává. Macskaköves út, hófehérre meszelt, egyszerű, deszkaoromzatos házak takaros fakerítésekkel, ez Belsőváros, Csongrád csodálatosan megőrzött régi része.
A csongrádi halászházak alapjai 200-300 évesek, lakóik gyakran csupán a nádfedelet cserélték, az évszázados falak ma is masszívan állnak. Hihetetlen, hogy a népi építészet talán legrégibb, legelterjedtebb falszerkezete, a sárból tapasztott paticsfal mennyire tartósnak bizonyult.
A régi mesterek paticsfal készítésekor az épület gerendavázát függőlegesen beékelt karókkal töltötték ki, majd nyír, fűz, gyertyán vagy juhar vesszőkkel, hasítékokkal vízszintesen körbefonták, ezt pelyvás sárral, rétegesen, mindkét oldalon betapasztották. A felhasznált fűz vesszőket rendszerint nyár végén és ősszel szedték, de májusban is szedtek megérett vesszőket. A fal tapasztása után fehérre meszelték a külső felületét, ezt a meszelést évente frissítették, a házak alját pedig kátránnyal vonták be, mely megvédte a falakat a víztől.
A műemlékileg védett 37 csongrádi halászház egy része magántulajdonban van.
Vándor vályogvetők készítették sárból és szalmatörekből az egyforma méretű agyagtéglákat, melyeket a napon szárítottak. A vályogfal nagyon jó hőszigetelő tulajdonságokkal bír, egy ellensége a víz, ezt kell távol tartani a házak falaitól.
A mocsaras, lápos területek sokrétűen feldolgozott természetes anyaga a gyékény mellett a fűzvessző volt, melyet nemcsak a sövényházak falai és a sövénykerítések őriztek meg, hanem például a halászok tapogatói és varsái is. Fenekes és fedett kosarak, varsák és tapogatók – rég feledésbe merült mesterségek különleges szerszámai hajdan élt őseink leleményességéről, találékonyságáról tanúskodnak.
A Tisza menti rétek és mocsarak halászainak munkája szoros kapcsolatban állt a pákászélettel. A varsák, vejszék, a rekesztőhalászat és a tapogatóhalászat eszközei igen nagy értéket képviseltek egy halász számára, az ezerhatszázas években feljegyezték, hogy egy vejsze egy borjas üszőt ért. A vejszét, más néven rekesztőfalat az ártéren a vízbe leszúrva használták a halászok, a vesszőkből fonott fallal terelték a halakat a nyitott szájú varsák felé.
Csongrád régi városrészének halászházai kiemelkedő értékei népi építészetünknek, a folyó mentén élt emberek titkainak őrzői. Róluk, és a megye több más építészeti emlékéről itt találhatnak további fotókat.
Kiemelt kép: Szabó Bálint Fotó
