Mozaik

Csíksomlyó üzenete: a magyar népet is csodálni fogja a világ

Szombaton a csíksomlyói hegynyeregben került sor a hagyományos pünkösdi búcsúra.

Az ünnepi szentmise elején a zarándokokat köszöntő Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke a párizsi Notre-Dame Székesegyház tragédiájára utalva kijelentette: a csíksomlyói katedrálist nem lehet lerombolni, felégetni, mert tégláit a hívek képezik.

Fotó: MTI/Veres Nándor
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Pál József Csaba temesvári megyéspüspök prédikációjában azt hangsúlyozta, amiként Svájcot csodálják, úgy a magyar népet is csodálni fogja a világ, ha összefogunk, és ha a nép meghallja védőszentje, a csíksomlyói szűzanya szavát. Svájc sikerét annak tulajdonította, hogy népe meghallgatta védőszentje, Flüei Szent Miklós szavát, és minden háborútól távol maradt.

Induljunk el újra közösen építeni jövőnket, fedezzük fel a legszebbet, a legjobbat egymásban. Erősítsük egymást, hogy együtt is meg tudjunk ajándékozni másokat, más népeket és más nemzeteket is

– jelentette ki.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke azt idézte fel, hogy egy héttel ezelőtt a csíksomlyói hegynyeregben fogadták Ferenc pápát. Mint fogalmazott:

először fordult elő, hogy ideengedték a Szentatyát, hogy itt mutathassa be a szentmisét a nemzeti és vallási szempontból is kisebbségben élő híveihez. Elmondta, az egyházfőnek tetszett, hogy a hívek egységesen a saját nyelvükön kapcsolódtak be a misébe.

Az érsek megköszönte a pápai mise résztvevőinek a fegyelmét. Úgy vélte: sikerült megmutatni a világnak, hogy a székely magyar emberek tudnak viselkedni, és a mise azt is példázta, hogy a szűzanya tisztelete összefogja a népet.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Veres Nándor

A csíksomlyói pünkösdi mise alatt cseperegni kezdett az eső, de a szertartás ragyogó napsütésben fejeződött be, írta az MTI.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik