Mozaik

20 ezer vadlúd már megérkezett Tatára

Megdőlhet a tavalyi rekord: idén is élő közvetítésben nézhetjük az Öreg-tó életét.

Néhány hete kezdődött el a vadludak beáramlása a Kárpát-medencébe, így kedvelt téli szálláshelyükre, Magyarország területére. A vadludak az eurázsiai tundrák vidékéről érkeznek minden évben, hogy a télutón – február végén, március elején – visszainduljanak északi költőhelyeik felé.

Egymillió forint értékű madarak csapódtak a Tatára érkezett nyolcezer vadlúdhoz
Vörösnyakú lúdból jellemzően november 5-e környékén szokták észlelni az első példányokat.

A tatai Öreg-tó hazai viszonylatban tradicionális vadlúd pihenő-és éjszakázóhelynek számít, ahol idén már tizenkilencedik alkalommal kerül sor a vadludak ünnepére, a Tatai Vadlúd Sokadalomra. A tapasztalatok szerint a rendezvény idején – ezúttal 2019. november 30-án – tartózodik a legtöbb madár az Öreg-tavon.

A vadludak vonulása – hasonlóan a darvak vonulásához – az ősz különleges természeti eseménye, amely külföldről is nagy sok madárbarátot és spontán érdeklődőt vonz.

Tavaly a sokadalomkor 33 ezer vadludat számoltak össze a szakemberek. Idén, két héttel a rendezvény előtt a Tatai Tavak Ramsari Területen – melybe a környék vizes élőhelyei is beletartoznak – 22 ezer madár pihen, a legutóbbi adatok szerint csak az Öreg-tavon már 20 ezer vadlúd éjszakázik.

Nemzetközi kitüntetést kapott Tata a vadludak védelméért
Ramsari Város címet kapott a település.

A madársereg száma napról-napra emelkedik, így november 30-án akár megdőlhet a tavalyi rekord is. A legutóbbi információk szerint a vadludak közül idén sem hiányoznak a ritkaságok: a madarászok a legnagyobb tömegben jelenlévő nagy lilik és nyári lúd mellett 12 példány tundraludat, 1 példány apácaludat, 14 példány vörösnyakú ludat és a szezon első kis lilikjét is regisztrálták már.

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is megkezdődött a vadludak érkezésének és az Öreg-tavon tartózkodásának élő közvetítése, mely alább tekinthető meg.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik